Igen, bizony, valóban ez a helyzet. Pár napja röppent fel a hír, hogy az edzőként még mindig fiatal egykori középpályás elhagyja a Pisa csapatát és máris lecsapott rá az egykori klubja. Azonban nem mint aktív játékos tér vissza a Milanhoz, hanem..
Az utánpótlás edzésében lesz érdekelt. Első körben megkapja az U21-s gárdát és őket kell nevelgetnie. Ennek kapcsán találta meg az egykori BL-győztest a Mediaset Premium munkatársa és arról faggatta, hogy nem-e jelent visszalépést az edzői karrierjében.
Hiszen már jó pár csapatnál megfordult a 39 éves szakember. Edzette már a Palermót és a Siont, de megfordult Görögországban is.
“Nem egy visszalépés, azt gondolom ez egy helyes döntés volt. Ahhoz a dicsőséges klubhoz térek vissza, amelyik vissza akar térni a legjobbak közé. Nagyon tetszett a javaslat, hogy visszatérjek a Primavera edzőjeként, izgatott vagyok.”
“Annak ellenére, hogy a fiatalokat fogom igazgatni, közel leszek az első csapathoz is. Ugyanis ugyan azon a filozófiában kell játszanod, mint az teszi a nagy csapat, hogy átvedd a klub identitását. Hallgatni fogok Montellára, megfogadom a tanácsait, ő egy nagyszerű edző.”
Még egy lépést tett a Milan azon az úton, aminek a végén visszatérhet a csapat az európai elitbe. Komoly változások küszöbén áll a klub és aligha lehetne találni jobb embert arra, hogy belevésse a csapatnál dolgozók fejébe azt, hogy melyik klubnál is vannak.
Szerző: Borbély Szabolcs