Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Merkantil Bank Liga: Elszállt a Csaba, nagy harc a feljutásért, és a kiesés ellen

Nagy valószínűség szerint az utolsó forduló dönt a maradék egy NB I-es helyért, valamint a harmadik kieső személyéről.

PAFC - BalmazKamilla6

A feljutásért hatalmas csata zajlik még, hiszen a Békéscsaba Dorog elleni döntetlenjével kiszállt a küzdelemből, így már csak az egyaránt három pontot szerző Soroksár, Kisvárda duó, valamint a Balmazújváros juthat fel. A fővárosiak az első negyedóra végén szereztek vezetést Kozármislenyben, majd rögvest a második félidő elején növelték előnyüket. Ez is majdnem kevésnek bizonyult, mert Gyepes Gábor öngólja után mindent megtett a baranyai együttes, hogy az egyik pontot megkaparintsa, és némileg nyugodtabban várja a záró kört, ám a Soroksár végül megőrizte egygólos előnyét, és életben tartotta feljutási reményeit. Ráadásul az utolsó majd’ fél órát Csilus Tamás kiállítása miatt emberhátrányban futballozta végig a Sori.

Végig kézben tartotta a Cegléd elleni összecsapást a Kisvárda, amely egy korai, és egy késői találattal bizonyult jobbnak Pest megyei ellenfelénél, akik az utolsó tíz percre kerültek emberhátrányba, s egyben igen nehéz helyzetbe. Mivel azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol, valamivel kényelmesebb helyzetben van a Kozármisleny.

Nem bírt egymással a Budaörs és a Szolnok, de számukra már igazi tétje nincs is a bajnokságnak, így aztán egy felejthető összecsapáson osztozkodtak a pontokon a felek.

Bombameglepetésre „csak” ikszre futotta a Nyíregyháza erejéből a sereghajtó ellen. Ami végleg azt jelenti, hogy a Szpari legjobb esetben is jövőre küzdhet a feljutásért, bár nem lesz könnyű dolga, merthogy még erősebb lesz a liga. A szabolcsiaknak elég volt egy buta hiba a legvégén, hogy a már zsebben érzett három pontból csak egyet vigyen haza.

A kiesés szempontjából szintén fontos pontot szerzett a Csákvár a Mosonmagyaróvár ellen, hiszen három pontra ellépett így a Kozármislenytől és a Ceglédtől, de győzelmi mutatója miatt még izgulhat, ám egy döntetlen a záró körben bőven elég lesz, hogy megragadjon a második vonalban.

A szintén feljutásra pályázó Balmazújváros nagy hajrával, hátrányból nyert Felcsúton, így saját kezébe vette sorsát. Mert bár a bajnokként feljutó Puskás Akadémia szerzett vezetést a találkozó elején, a Balmaz nem adta fel, és előbb egyenlített a szünet után, majd a hajrában a győzelmet is megszerezte. Ezzel pedig visszaelőzte a Kisvárdát.

A Békéscsaba matematikailag még esélyes volt a feljutásra, ám miután a Dorog ellen mindössze gól nélküli döntetlenre futotta, kiszállt a versenyből. A Dorog pedig megszilárdította középmezőnybeli helyezését.

Kiütéses sikerrel köszönt el hazai pályájától a Sopron erre az évadra, miután a Szeged-2011 ellen simán, három góllal nyert Supka Attila együttese. Méghozzá úgy, hogy a magabiztos győzelmet jelentő gólokat a hajrában szerezte meg.

A már korábban búcsúzó Cigánd hazai környezetben ikszelt a Siófokkal. A Balaton-parti csapatnak többekhez hasonlóan tét nélküli volt az összecsapás, ahogy a Zalaegerszegnek is a váci vendégjátéka. A két brigád küzdelmes meccsen osztozott meg a pontokon.

Eredmények:

Kisvárda – Cegléd 2-0 (1-0)
G.: Lucas (7.), Gosztonyi (88.)
Kiállítva: Albert I. (80., második sárgával, Cegléd)

Kozármisleny – Soroksár 1-2 (0-1)
G.: Gyepes (66., öngól) ill.: Huszák (16.), Gárdos (47.)
Kiállítva: Csilus T. (55., második sárgával, Soroksár)

SZEOL SC – Nyíregyháza 2-2 (1-2)
G.: Mihály D. (30.), Nagy R. (90., 11-esből) ill.: Rezes (20.), Rudolf (25., 11-esből)
Kiállítva: Dvorschák (89., Nyíregyháza)

Sopron – Szeged-2011 3-0 (1-0)
G.: Eszlátyi (15., 76.), Horváth P. (88.)

Békéscsaba – Dorog 0-0

Szolnok – Budaörs 1-1 (1-1)
G.: Tóth L. (45.) ill.: Horváth R. (39.)

Vác – ZTE 0-0

Csákvár – Mosonmagyaróvár 1-1 (1-0)
G.: Lázár P. (32.) ill.: Deák (90.)

Cigánd – Siófok 1-1 (0-0)
G.: Angyal (81.) ill.: Gál (84.)

Puskás AFC – Balmazújváros 1-2 (1-0)
G.: Prosser (10.) ill.: Kovács Á. (48.), vajda (81.)

A bajnokság állása:

NB II-tab

Gavalovits Sándor