Bejelentette új edzőjét a Barcelona – hivatalos
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy ki fogja a katalán klubot irányítani Luis Enrique távozása után.
Forrás: FC Barcelona Facebook
Habár a spanyol sajtó hetek óta tényként kezelte, a Barcelona hivatalosan most közölte a nyilvánossággal egy sajtótájékoztató keretein belül, hogy az Athletic Bilbao csapatától érkező Ernesto Valverde lesz a katalán klub edzője.
Valverde játékosként két évig játszott a Barcelonánál 1988 és 1990 között, de a Bilbao játékosaként lett igazán ismert Spanyolországban, ahol 6 évig játszott. Ott is kezdte meg edzői karrierjét először még asszisztensként, majd első számú trénerként is. 2006-ban az Espanyolhoz igazolt két évre, majd az Olympiakos csapatát irányította egy éves megszakítással három évig, majd végleg visszatért Spanyolországba, ahol 2012-ben először a Valencia, majd 2013 óta ismét az Athletic Bilbao edzője lett.