A Real Madriddal kapcsolatos ügyekben jártas Marca pontosan tudni véli, hogy mivel motiválta Zinedine Zidane játékosait a Juventus elleni szombati Bajnokok Ligája-döntő előtt.
A Real Madrid történelmi tettet készül véghezvinni Cardiffban, hiszen a Juventus legyőzésével első csapatként sikerülhetne megvédenie címét a Bajnokok Ligája ’92/93 óta íródó történelmében. Mindebből kiindulva Zinedine Zidane úgy érezte, csapatának szüksége is lehet némi extra motivációra, így a blancók trénere nem is akárkiket állított csapata elé példaként.
Az edzőként egyáltalán nem heves vérmérsékletéről, vagy ordítozó hangneméről ismert Zidane a Marca beszámolói szerint egy motiváló videót készített játékosainak, mely középpontjában Leonidász király és a spártai 300-ak mindenki által ismert hősies története álltl. A madridi sportnapilap szerint Zidane arról mesélt játékosainak, hogy ahogy Leonidász maroknyi csapatának is sokan a bukását vizionálták a nagy perzsa túlerővel szemben, úgy a Bl-fináléban is a Real Madrid vereségéért szorítanak majd többen. A Marca szerint olyan mondatok is elhagyták a francia vezetőedző száját, mint például a „mindenki ellenünk lesz”, „a média azt akarja, hogy elbukjunk, de ez erősebbé kell hogy tegyen bennünket”, „csak együtt sikerülhet”, avagy „a csapatért és a családunkért kell küzdenünk!”
Már csak 1 nap és kiderül, mennyire is tüzelte fel CR-éket a spártaiak története!