Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Vereséggel, de emelt fővel búcsúzott a Honvéd

Húsz percnyi rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy búcsúzzon a Kispest, ám aztán kettő-kettőre még visszajött.

20228522_559006777557026_5208943584911195672_n

  1. félidő:

Kicsi reményt szerettek volna adni a hazaiak a továbbjutásra, ám a találkozó előtti egy nappal Koszta Márk eligazolt, így ő már nem léphetett pályára, míg Patrick Ikenne-King sérülés miatt nem állhatott Erik van der Meer rendelkezésére. Nos, az izraelieknél Isaac Cuenca nem kapott lehetőséget. Ugyan a kispestiek győzelemmel hangoltak a visszavágóra, ám sikerült elaludni az elején. Sahar kapott labdát a tizenhatos vonalán, lövése a kapufa tövéről éppen az üresen álló Ogu elé pattant, aki nem hibázta el a ziccert. Megnyomta az első félidő elejét a vendégegyüttes. Gróf Dávid bravúrjára is szükség volt, hogy ne kerüljön gyorsan kétgólos hátrányba a piros-fekete alakulat, ám hiába, merthogy negyedóra elteltével mégis megduplázta vezetését az izraeli bajnok. Melikson lapos passzát Nwakaeme a büntetőterület sarkáról a másik sarokba tekert. A látogatók tovább növelték a nyomást, de aztán félóra elteltével kijött ebből a presszingből a Honvéd. Mi több, van der Meer cserére szánta el magát, Pölöskei Zsolt helyét Kabangu foglalta el, amivel felállást váltott a magyar együttes. Jót is tett a váltás a mieinknek. Ugyanakkor kényszerűségből változtatnia kellett Bakharnak is. Sahar megsérült egy Gróffal történő ütközést követően, helyén Barda folytatta. S aztán az utolsó tíz perc már inkább a kispestieké volt. Előbb Eppel lövését fogta Haimov, majd Kabangu lőtt keresztbe, végül Nagy Gergő zúdított kapufára. A szünet előtt viszont visszajött a meccsbe a Honvéd: Bitton borította fel Lanzafamét a tizenhatoson, a jogos büntetőt értékesítette az olasz kiválóság.

  1. félidő:

Aktívabban kezdte a második negyvenöt percet a Honvéd, az izraeliek sokszor csak az utolsó pillanatokban tudtak menteni a támadóink elől. Az viszont igencsak érezhető volt, hogy a szurkolók mennyire szeretik kedvenceiket, mert a stadionon kívül remek hangulatot teremtettek, ami behallatszott a pályára. S aligha volt elégedett a látottakkal Barak Bakhar, merthogy tíz perc elteltével Korhut Mihályt cserélte le, majd ismételten sérülés miatt volt kénytelen változtatni az izraeliek trénere: az első játékrész hajrájára beálló Bardát Ghadir váltotta. Az idő előrehaladtával az volt az ember érzése, hogy a látogatók visszavettek kissé, ami érthető, hiszen kétgólos összesített előnyt épített a Beer-Sheva, ami nyugalmat kölcsönzött a társaságnak, ám aztán előbb Lanzafame veszélyeztetett, de ez sem fújt ébresztőt a fehér mezeseknek. Egy felívelt labdát Kabangu fejelt vissza, Baráth pedig ollózva egyenlített, s ezzel már csak kettő kellett a kispestieknek, de aztán Ghadir éles szögből leadott lövését kellett védenie Grófnak, a kipattanót viszont Nwakaeme közelről fölé lőtt. Feltüzelte a lőtt gól a kispestieket. Igaz, a helyzetek megvoltak a vendégeknél, a Honvéd ellenben sok labdát elszórt a félpályán, amiből kontrázhatott volna sokszor a Hapoel, de érezhetően már ők is fáradtak a végére. De nem annyira, hogy a hajrában eldöntse végleg a párharcot. Ugyanakkor Nwakaeme második góljánál már érezhető volt, hogy a reménybeli harmadik gólért hajtott a magyar együttes, emiatt pedig kinyílt az együttes, a nigériai csatár pedig átrohanhatott rajtuk, Lovric még szabálytalankodni sem mert. Mindazonáltal dicsérendő az a küzdeni akarás, és a fel nem adás, ami jellemezte a magyar bajnokot. Az első negyedóra-húsz percért mindenképp kár, de emelt fővel köszön el a nemzetközi porondtól.

Honvéd – Hapoel Beer-Sheva 2-3 (1-2)
Helyszín: Bozsik stadion – zárt kapuk mögött, Vezette: Massa (olasz)
Gólszerzők: Lanzafame (45+2., 11-esből), Baráth (73.) ill. Ogu (12.), Nwakaeme (16., 84.)
Sárga: Nagy G. (27.), Laczkó (69.), Bobál D. (72.), Tömösvári (90.), Baráth (90+1.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Honvéd: Gróf – Baráth, Lovric, Kamber, Bobál D., Laczkó (Tömösvári, 75.) – Nagy G., Pölöskei Zs. (Kabangu, 34.), Gazdag – Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer

Hapoel Beer-Sheva: Haimov – Bitton, Vitor, Tzedek, Korhut (Ohayon, 55.) – Einbeinder, Ogu, Ohana – Melikson, Sahar (Barda, 36., Ghadir, 63.), Nwakaeme. Vezetőedző: Barak Bakhar

Továbbjutott a Beer-Sheva 5-3-as összesítéssel. 

https://www.youtube.com/watch?v=Jt3n3o_hyYY

Gavalovits Sándor