Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Kiélezett meccsen ikszelt a New York City – videóval

Mára virradó hajnalban egy pár hetes kihagyás után folytatódtak a küzdelmek az MLS-ben, már több csapat is használhatta stadionját, hiszen a Gold Cup elért a negyeddöntőkhöz, és más arénákban küzdenek meg egymással a válogatottak. Az észak-amerikai profiliga folytatása során mindkét New York-i klub hazai pályán szerepelhetett. A City kiélezett meccsen csak egy pontot szerzett, míg a Red Bulls simán kiütötte ellenfelét.

FB_IMG_1500531020361Villa és társai nem jutottak dűlőre a Torontóval szemben (forrás: facebook.com/newyorkcityfc)

New Yorkban is útjára indult a labda – méghozzá mindkét helyszínen – az MLS folytatása során. A City a Toronto FC-t fogadta, ám a hazaiak viszonylag hamar, már a 11. percben hátrányba kerültek, melyről Morgan gondoskodott, méghozzá karrierje első MLS-gólját lőve (0-1). A 39. minutumban a vendégek kulcsembere, Giovinco sérült meg, és nem tudta folytatni a játékot. A félidő hosszabbításában jött az egyenlítés viszont – a 45+2. percben David Villa felelt a gólért (1-1)!

A szünet után tíz perc sem telt el, és újabb találat született, először került előnybe a meccsen a City! Ekkor Moralez vette be a torontói kaput (2-1)! Ám vezetés ide vagy oda, a legvégén a ráadásban Vazquez büntetője révén lett újból döntetlen az állás, mely egyben maradt is a lefújásig (2-2).

Ezzel a döntetlennel a Keleti Főcsoport élén a Toronto, míg a New York City ugyanabban a konferenciában a harmadik.

New York City – Toronto FC • 2-2 (1-1)
Helyszín: Yankee Stadium, Bronx
Gólszerzők: David Villa (45+2.), Morález (56.), ill. Morgan (11.), Vazquez (90+1.)


A hajnali meccsek között, egyidőben a városi rivális City meccsével a New York Red Bulls is hazai környezetben lépett pályára, a vendég pedig a San José Earthquakes csapata volt.

A hazaiak könnyedén rohantak át ellenfelükön, pedig amikor a San José még kaput sem talált, vagyis az első félidőben csak egygólos volt a New York-i előny, majd a fordulást követően még négyet berámolt a metropolisz csapata. A vendégek részéről csak a szépítés jött össze, a vége tehát kiütéses, 5-1-es New York Red Bulls győzelem lett, úgy, hogy a végén két perc leforgása alatt Royer duplázni is tudott, korábban pedig Klejstan a 73. percben lőtt gólja után két perccel gólpasszt adott.

A New York-i együttes ezzel együtt már az ötödik keleten, míg a San José nyugaton a hetedik.

New York Red Bulls – San José Earthquakes • 5-1 (1-0)
Helyszín: Red Bull Arena, Harrison
Gólszerzők: Davis (38.), Klejstan (73.), Felipe (75.), Royer (90., 90+1.) ill. Kazaishvili (88.)

https://youtu.be/2qs5DebBoOY


A Montreal Impact hazai pályán a Philadelphia Union ellen meccselt ma hajnalban. A hazaiak Salazar révén már a 19. percben előnybe kerültek, de a félidő hajrájában Picault egyenlíteni tudott. A döntés így a második félidőre maradt, melynek elején Dzemaili gólja bizonyult végül mindent eldöntőnek, így a kanadai klub gazdagodott három ponttal.

A Montreal egy ponttal és egy helyezéssel előzi meg most legyőzött ellenfelét, így a kanadai klub a 8. helyen áll a Keleti Főcsoportban.

Montreal Impact – Philadelphia Union • 2-1 (1-1)
Helyszín: Stade Saputo, Montreal
Gólszerzők: Salazar (19.), Dzemaili (51.), ill. Picault (43.)

https://youtu.be/BJlQt-Fl9-4


A Minnesota United – Houston Dynamo bajnokin végig dominált, nem is kicsit a hazai együttes, ami a mezőnyjátékot illeti. Ezzel szemben a texasi ellenfélnek 19 lövése is volt, melyből 4 ment csak kapura, gólt pedig egyik klub sem tudott szerezni a lefújásig.

Az iksz a Houstonnak volt kedvezőbb, mely nyugaton a harmadik, míg ugyanott a Minnesota az utolsó, azaz a tizenegyedik.

Minnesota United – Houston Dynamo • 0-0
Helyszín: TFC Bank Stadium, Minneapolis

Nagy Dávid