Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
“Magyaros múltú” csapathoz szerződhet a válogatott hátvédje Lang Ádám értesült a hírről a csakfoci.hu. A magyar játékos 2016 nyarán szerződött a Videotontól a francia élvonalbeli Dijon együtteséhez, ahol az előző idényben 19 bajnokin kapott szerepet. Az idei bajnokságban eddig 54 perc jutott neki, s ezért is akár távozhat is. Egyes hírek szerint az izraeli Beitar Jeruzsálem szívesen látná a keretében a focistát.
Lang Ádám Veszprémben nevelkedett, majd Győrbe szerződött. Az ETO-nál kezdetben tartalék volt, majd szépen fokozatosan került be a kezdőcsapatba. A győriek megszűnése után 2015 nyarán a Videoton igazolta le, ahol szintén folyamatosan játéklehetőséget kapott. A 2016-os Eb-n már több külföldi csapat is megfigyelte, így a levegőben lógott az elszerződése. Az átigazolási időszak utolsó napján sikerült a francia Dijonnak és a Videotonnak megegyeznie s egymillió euróért a Ligue 1-ben szereplő csapathoz igazolt. Az előző bajnokságban hol játszott, hol nem, hiszen összesen 19 meccsen kapott szerepet. Az idei idény eddigi három bajnokiján összesen 54 perc jutott (egy meccsen) számára. A csakfoci.hu információi szerint most Izraelbe csábítják, mégpedig a korábban a Hamar Istvánt, Sallói Istvánt, Pisont Istvánt és Sándor Tamást is foglalkoztató Beitar Jeruzsálem. Az izraeliek előbb kölcsönbe vinnék a válogatott hátvédet, opciós vásárlási lehetőséggel.
Lang pályára lépett a válogatottban az Andorra elleni vereség alkalmával, s egyelőre a zakónak ő az egyik bűnbakja, hiszen Bernd Storck kapitány nem hívta be a válogatott keretbe a lettek és a portugálok elleni vb-selejtezőkre.
Endrődi Dávid
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember