Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

17 éves tehetséget igazolt a Cityből a Dortmund – hivatalos

A német élvonalban szereplő Borussia Dortmund csapata hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták a Manchester Citytől a mindössze csak 17 éves tehetséget, Jadon Sanchót. 

DIkXwiWXYAA9GyB

Forrás: Borussia Dortmund Twitter

A Borussia Dortmund hivatalosan is leigazolta a City tehetségét, Jadon Sanchót. A mindössze 17 éves szélsőt az egyik legnagyobb angol tehetségnek tartják, aki a jövőben oszlopos tagja lehet az angol válogatottnak is, hiszen az U17-es és U18-as csapatban is remekelt.  Sancho Dembele korábbi 7-es mezét kapta meg. Az átigazolás összegéről még nincs információ, illetve arról sem, hogy mennyi időre írt alá a németekhez, ám a Dortmund elmondása szerint hosszú távú kontraktust írtak alá.

Az angol játékos a Watford akadémiáján kezdte a pályafutását, majd 2015-ben megvette a Manchester City, ahol az utánpótlás csapatban futballozott, ahol az előző szezonban összesen 22 meccsen lépett pályára, ahol 15 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.