Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiorentina-siker Nagy Ádámék ellen – videóval

A Serie A 4. fordulójának folytatásaként a Fiorentina Nagy Ádám klubját, vagyis a Bolognát fogadta. A hazaiak végül hozták a kötelezőt, pedig a vendégek korábban gyorsan tudtak egyenlíteni, ennek ellenére Donadoni együttese ma pont nélkül maradt, a szezonban ezzel a második bajnoki sikerét elkönyvelő Fiorentinával szemben.

ACF+Fiorentina+v+Bologna+FC+Serie+4GoiUx6vFEplChiesa (középen) szerezte a meccs első gólját (forrás: zimbio.com)

Folytatódott a Serie A 4. fordulója, melynek második mérkőzését Firenzében bonyolították le, ahol a Fiorentina ellenfele a Bologna volt. A vendégeknél Nagy Ádám a kispadon várta a mérkőzés kezdetét.

Az első félidő nem volt igazán izgalmas, a hazaiak viszont jobbak voltak mezőnyben, komoly helyzetet azonban, s ebből kifolyólag gólt sem jegyezhettünk fel a szünetig.

Viszont a fordulás után hamar jött egy gyors gólváltás!

Az 52. percben Chiesa vágta be a beadást, ezzel előnybe került a hazai klub (1-0), majd a következő minutumban a túloldalon Palacio egalizált Taider passza után (1-1)!

Ám nem maradt egál a végéig, hiszen a 69. percben szerzett hazai gól végül a Fiorentina győzelmet eredményezte! A hazaiak második találatát Pezzella szerezte fejjel, miután Biraghi beívelte a szögletet (2-1)!

A Fiorentina ezzel összehozta második győzelmét is ebben a bajnoki szezonban, míg a Bologna – melynek magyarja, Nagy Ádám nem lépett ma pályára – maradt négypontos.

Serie A, 4. forduló
Fiorentina – Bologna • 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Chiesa (52.), Pezzella (69.), ill. Palacio (53.)

https://youtu.be/rznY-B9htJc

Nagy Dávid