Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi elégedetlen csapattársával

Nagy csapás érte a Barcelona együttesét, mert kiderült az, hogy az új igazolás, Dembele hosszabb időre kidőlt a sorból. A sérülése miatt 3 vagy 4 hónapot kell mellőznie őt a klubnak.

lionel-messi-barcelona_1jyd2rs27hmpp1v3t90snpvkbl

A klubot nagy csapásként érte Dembele elvesztése, azonban a csapat sztárja, Lionel Messi még így is abban reménykedik, hogy télen játékosmozgás lesz a katalánoknál. Ha Alcacer távozna a klubtól, akkor az argentin klasszis nem sok könnyet ejtene miatta, mivel a spanyol Don Balon úgy értesült, hogy nem szimpatizál a tavaly nyáron szerződtetett futballistával.

Alcacer tavaly nyáron váltott ligán belül, és hagyta el a Valencia együttesét a gránátvörös-kékek kedvéért. A transzfer nem volt olcsó, mivel a katalánok 26 millió eurót tettek le az asztalra az új igazolásért. A hozzá fűzött reményeket azonban nem váltotta be a Nou Campban. Tavaly összesen csak 23 alkalommal léphetett pályára, és 6 gólt szerzett.

Maradandót eddig nem alkotott a katalánoknál, és elképzelhető, hogy a jövő év elejét egy új együttesben fogja megkezdeni. Ha ez bekövetkezne, akkor az argentin klasszis nem könnyezné meg csapattársa klubváltását.

kép: performgroup

Nagy Gábor