Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simán gázolt át ellenfelén a Roma! – videóval

A Serie A 6. fordulójának nyitómeccsére az olasz fővárosban került sor, ahol az AS Roma az Udinesét fogadta. Az olasz élvonalbeli bajnokin simán jött a papírforma, a hazaiak gólvágója, Dzeko kezdte a találatok gyártását, míg El Shaarawy duplázott, a Farkasok pedig folytatták jó szereplésüket.

IMG_20170923_164113El Shaarawy és Dzeko (balról jobbra) egyaránt betaláltak a Roma győztes meccsén! (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

Túlzottan sokat az AS Roma – Udinese olasz bajnokin nem kellett várni az első gólra, mely egyben az 5. forduló első találata is volt.

Már mintaszerűnek számít lényegében az, hogy Dzeko betalál a Roma ellenfeleinek kapujába legalább egyszer minden meccsen, és ezúttal az Udinese sem úszta ezt meg, ugyanis a bosnyák csatár Naingollan passzát váltotta gólra, s már a 12. percben előnybe kerültek a fővárosi Farkasok (1-0)!

Négy perccel ezután is helyzetbe került Dzeko, ám abból a lehetőségből nem született újabb találat, mentett a vendégek kapusa, ahogy a 25. minutumban is ő nyerte a párharcot a rómaiak gólvágójával szemben. Azért a 29. percben az Udinese is megmutatta magát, ám Lopez próbálkozása után a labda Alissoné lett.

A következő percben viszont újból a hazaiak ünnepelhettek! Dzeko a gólja után gólpasszt is jegyzett, hiszen az ő labdáját vágta be távolról a léc alá El Shaarawy, a hazaiak pedig így már kettővel mentek (2-0!)

Hogy jól záruljon a Farkasok szempontjából a félidő, arról El Shaarawy felelt, aki igencsak gólra éhes volt – a 45. percben duplázott, hiszen a kipattanót ő lőtte be ekkor (3-0)!

Magabiztos római előnnyel ért véget tehát az első félidő, nem igazán tűnt úgy, hogy innen van visszaút a vendégek számára, bár a futballban sincs lehetetlen.

A második félidőben sok érdekesség nem történt. A Roma dominált mezőnyben, de sokáig kaput eltaláló lövést sem lehetett feljegyezni, viszont lényegében már zsebben volt úgyis a három pont a hazaiaknál.

A végén még betalálhatott volna a Roma, de Perotti a 89. percben büntetőt rontott, ám a vendégek Larsen révén a 90. minutumban szépítettek, ezzel eldőlt a végeredmény, s így is magabiztosan nyert a hazai gárda (3-1)!

A fővárosi alakulatnak ez volt az 5. meccse a szezonban, és eddig összesen 12 pontot gyűjtött be, ezzel a könnyed sikerével pedig magabiztosan hangolódott a jövő heti BL-meccsére, amikor is a római klub a Qarabag ellen játszik majd idegenben.

Serie A, 6. forduló
AS Roma – Udinese • 3-1 (3-0)
Helyszín: Stadio Olimpico. Vezette: Davide Massa
Gólszerzők: Dzeko (12.), El Shaarawy (30., 45.), ill. Larsen (90.)
Sárga lapok: – , ill. Lopez (42.)
Kiállítás:

AS Roma: Alisson – Florenzi (Peres, 78.), Manolas, Fazio, Kolarov (Moreno, 74.) – Strootman, De Rossi, Naingollan – Perotti, Dzeko (Defrel, 71.), El Shaarawy. Vezetőedző: Eusebio Di Fransesco

Udinese: Bizzarri – Larsen, Angella, Nuytinck, Samir – De Paul (Bajic, 70.), Behrami, Barak (Fofana, 52.), Jankto – Lopez, Lasagna (Pezzella, 46.). Vezetőedző: Luigi Delneri

https://youtu.be/GrFYhVphK8I

Nagy Dávid