Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győztek a farkasok a milánói derbin! — videóval

A tavalyi szezonban a Roma, 4:1-re lemosta idegenben a Milant. Azóta viszont rengeteg változás történt mindkét együttesnél. A Farkasok hat mérkőzés óta veretlenek, míg a vörös-feketék bukdácsolnak a középcsapatok ellen is.

Dzeko itt még csak lendítette a lábát (Fotó: twitter.com)

1. félidő: Eseménytelen 20 perc után Florenzi kapásból vállalt el egy keresztlabdát, de a kapus könnyedén védett. A 24. percben a Milan is veszélyeztetett: Kessie 20 méterről lőtt a bal kapufa mellé. A 30. percben a sérült Strootmant Pellegrini váltotta, majd kapott sárgát. A 39. percben Borini csúnyán fölé vágta a labdát 22 méterről. Az első helyzetre a 42. percig kellett várni: a csereként beállt Pellegrini a bal oldalon tört be a 16-oson belülre,de lövése gyengére sikeredett,a kapus hárított. Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthattuk, a két 16-os között dagasztották egymást a csapatok. A milánóiak távoli lövésekkel próbálták bevenni a fővárosiak hálóját.

2. félidő: A második félidő elején támadólag lépett fel a Milan, a Roma gyakran beszorult a kapuja elé. Az 58. percben Rodriguez élesen belőtt labdájáról Andre Silva csak centikkel maradt le. Megélénkült a játék. A 60. percben ellentámadást vezettek a farkasok, a kilépő Florenzi a kapusba lőtt. Ziccer volt. Két perccel később Bonucci lövését fogta bravúrral Alisson. Hiába a vörös-feketék nyomása, a Roma szerzett vezetést a 72. minutumban. Dzeko 17 méterről lőtt a kapura, és szerencséjére a védőn megpattanó lövését Donnarumma nem tudta hárítani (0-1). André Silva azonnal egyenlíteni akart, de ez nem jött össze neki. Florenzinek viszont igen a 77. percben. Egy hihetetlen összjáték után, Nainggolan lövését védte a kapus, ám Florenziért nem tudta (0-2).  10 perccel a vége előtt gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, miután a bíró kiállította Çalhanoğlut. A végén már csak a lefújást várták a felek. Leginkább a vendégek passzolgattak hátul, így maradt a kétgólos vendég siker.

AC Milan – AS Roma 0-2 (0-0)
Helyszín: San Siro; Vezette: Luca Banti
Gólszerzők: – ill. – Dzeko (72.), Florenzi (77.)
Sárga: Çalhanoğlu (33.), Biglia (62.) – ill. – Dzeko (51.)
Kiállítás: Çalhanoğlu (80.)

AC Milan: Donnarumma Musacchio, Bonucci, Romagnoli Borini (Bonaventura 84.), Kessie, Biglia, Calhanoglu, Rodriguez André Silva, Kalinic (Cutrone 79.). Vezetőedző: Vincenzo Montella

AS Roma: Alisson Peres, Manolas (Juan Jesus 86.), Fazio, Kolarov Nainggolan, De Rossi, Strootman (Pellegrini 30.) Florenzi, Dzeko, El Shaarawy (Gerson 78.). Vezetőedző: Eusebio Di Francesco

A mérkőzés összefoglalója:

https://youtu.be/09RDA9ZUsNc

Mihók Richárd