Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A szabadon igazolható játékosok piacán keres védőket a Napoli

Parádés teljesítménnyel vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot a Napoli együttese. A dél-olasz csapat támadójátékától évek óta rettegnek Olaszország-szerte, az előző évadokhoz képest viszont idén a védelem is felvette a ritmust, hiszen eddig mindössze 15 gólt kaptak Maurizio Sarri fiai.

iPiccy-collage

Ez annak fényében igen szép teljesítmény, hogy a Napoli keretének továbbra is leggyengébb, pontosabban legkevésbé erős pontja a hátsó alakzat, amit ráadásul folyamatos sérülések súlytanak: Ghoulam immár biztosan a szezon végéig a partvonalon kívülre szorul, Albiol és Chiriches is hiányzik egy ideje, bár az ő visszatérésükre már nem sokat kell várni, viszont a csütörtökön folytatódó Európa-liga újabb terhet tesz a csapatra, így elengedhetetlen újabb erősítések igazolása.

A januári átigazolási időszak lezárultával egyetlen lehetőség maradt: szétnézni a szerződés nélküli játékosok listáján. Olasz lapértesülések szerint eddig két név szúrt szemet a Napoli vezetőinek, és egyiküknek sem lenne újdonság az olasz élvonalban szerepelni. Név szerint Gabriel Palettáról és Guilherme Siqueiráról van szó.

Paletta 2010 óta folyamatosan a Serie A-ban szerepel: Parma, Milan, Atalanta, majd újra Milan a korábbi klubjainak a sora, a milánóiakkal január 30-án bontott közös megegyezéssel szerződést, a belső védő posztján talán megfelelő megoldást jelenthet a szezon végéig. A Ghoulam pótlására kinézett Siqueirának még régebbi a kapcsolata Olaszországgal, hiszen 2004-ben 18 évesen csatlakozott az Inter együtteséhez, majd Lazio, Udinese, Ancona, Udinese volt a sorrend, 2010 óta pedig egy Benficanál eltöltött szezon kivételével a spanyol bajnokságban szerepelt. Siqueira szeptemberi Atlético Madriddalvaló szerződésbontása óta számít szabadügynöknek.

Mindkét játékosról elmondható tehát, hogy kellő rutinnal rendelkeznek, így Maurizio Sarri akár azonnal is bedobhatná őket a mélyvízbe, kokrét fejlemények a következő napokra várhatóak.

(zp)