Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kondogbia akár saját pénzén is a Valencia játékosa maradna

Az Internél eltöltött, csalódást keltő két szezon után Geoffrey Kondogbia minden jel szerint megtalálta számításait a spanyol bajnokságban jelenleg a BL-helyezést érő helyek egyikéért küzdő Valencia együttesénél.

el-valencia-fichara-a-kondogbia-en-verano_131715

(forrás: Maxppp)

A francia középpályás a szezon során eddig 20 bajnoki mérkőzésen lépett a pályára és 3 gólt szerzett, kevesebb, mint fél év alatt egyértelműen csapata egyik kulcsjátékosává vált. A Valencianál jelenleg még csak kölcsönben szereplő Kondogbia a Cadena Ser nevű rádiónak nyilatkozva elmondta: “Nagyon boldog vagyok itt, akár saját zsebből is kifizetném a 25 millió eurós kivásárlási áramat, hogy Spanyolországban maradhassak. Marcelino mesterrel nagyon jól megértjük egymást, jó érzés, hogy számít rám. Rossz szezonnal a hátam mögött érkeztem, vissza kellett nyernem az önbizalmamat. Szerencsére elég játéklehetőséget kaptam, és szerintem éltem is a lehetőséggel, persze van még hova fejlődnöm.”

A játékos egy gondolat erejéig visszatéert milánói időszakára is: “Az Inter legnagyobb problémája az egyensúlyhiány. Két év alatt 4-5 edzőm volt és a csapattársaim is folyamatosan cserélődtek. Elég kaotikus időszak volt.”

A Valenciának egyébként május 31-ig van ideje az Inter részére átutalni a 25 millió eurós kivásárlási díjat, az egyezségnek minden bizonnyal része lesz João Cancelo is, aki a múlt nyáron épp fordított utat bejárva a Valenciától igazolt az Interhez.

(zp)