Site icon Fociclub

BL: Mourinho nem tudja mi lesz Pogbával

Paul Pogba a Manchester United középpályása sérülés miatt már a hétvégi Liverpool elleni örök rangadót is kénytelen volt kihagyni és elképzelhető, hogy újabb sorsdöntő meccseken marad „távol”. 

Jose Mourinho a „Vörös Ördögök” menedzsere elmondta, hogy egyelőre nem tudja mi lesz a franciával a Sevilla elleni keddi BL visszavágó előtt:

„Nem tudom, hogy bevethető lesz-e. Beszélni fogok vele, hogy hogy állnak a dolgok.”

„Edzés végén sérült meg egy kontakt után még pénteken. Ha 1 perccel hamarabb fújom le az edzést akkor nem történik meg. „

A Liverpool elleni mérkőzésen egyáltalán nem látszott a válogatott játékos távolléte, sőt sokan ezt tartották a jó játék kulcsának. Ennek ellenére természetesen Mourinho amikor csak lehet számít rá.

A Manchester United kedden 20:45-től fogadja a Sevillát a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, az első mérkőzés Sevillában 0-0-ás döntetlennel végződött, így még mindkét fél számára teljesen nyitott a továbbjutás.

Exit mobile version