Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! – A PSG támadója távozik a szezon végeztével – hivatalos

Az idényben csak a kispadig jutott, a szerződése lejár júniusban, és különben sem jött be neki az élet Párizsban… Ilyen tényezők közepette aligha fűzött bárki is komoly reményt Hatem Ben Arfa maradásához. Bár eddig zajlott a ködösítés, a mai napon kimondta a támadó azt, amire mindenki várt: véget ér a pályafutása a PSG színeiben.

A csatár hivatalos Instagram-oldalán tette közzé a nagy hírt, mely az ő szavaival eképpen hangzott:

“Rövidesen véget ér a PSG-kaland számomra. Bár nehéz időket éltem itt át, büszke vagyok rá, hogy ezt a mezt magamra ölthettem. Csodálatos emlékek kötnek össze itteni csapattársaimmal, és ezúton szeretném a szurkolók támogatását is megköszönni. Örökre a szívembe zártam ezt a klubot!”

Ben Arfa generációja egyik legnagyobb tehetségének számított, azonban nem tudott felnőni nagy nevéhez: megfordult a Lyon, a Marseille, a Newcastle, és a Hull City kötelékében is, ám egyik állomáshelyén se volt képes csatárhoz méltó statisztikákat produkálni. A Nice csapata dobott neki mentőövet 28 esztendős korában, innen szerződtette egy parádésra sikeredett szezon után (34 meccsen 17 gól és 6 gólpassz) a PSG, ahol a vállára nehezedő elvárások súlya alatt végleg összeroppant.

A folytatás pedig egyelőre bizonytalan. Sokan úgy vélik, hogy csillagászati fizetés-igényei, és a neve mellett szereplő 15 francia válogatottság adta marketing-értéke miatt Kína, vagy az Egyesült Államok lehet következő célállomása.

Írta: Wernigg Márton