Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: nagy lépést tett a bennmaradás felé a Wolfsburg

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) a szokásokhoz híven osztályozóval dől el, hogy lesz-e harmadik kieső. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Wolfsburg végzett a 16. helyen, így a Farkasok már mondhatni rutinosnak számítanak az efféle összecsapásokban. Idei ellenfelük a Bundesliga 2-ben a harmadik helyre befutó Holstein Kiel, amely a másodosztály legeredményesebb csapata volt 71 szerzett találattal. Azonban az elmúlt évek tapasztalatai nem sok jót ígérnek a második ligás kluboknak, hiszen utoljára osztályozón keresztül a Düsseldorf tudott feljutni az élvonalba még 2012-ben.

origi

Origit, az első gól szerzőjét ünneplik a társak. (kép: focus.de)

Az első félidő elején a hazai együttes nekiment ellenfelének, aminek egész hamar meg is lett az eredménye, a 13. percben ugyanis vezetéshez jutott a Wolfsburg. Malli tört be a tizenhatoson belülre majd tette középre a labdát, amit Brekalo lőtt kapura. Ezt még ugyan Kronholm kapus hárítani tudta, viszont a kipattanót már nem, amelyre Origi érkezett a legjobb pillanatban. A vezetés megszerzése után is inkább a Farkasok domináltak, azonban a 34. percben jött a hideg zuhany számukra. Drexler az alapvonalon cselezett ki két határozatlan Wolfsburg védőt, majd középre tett passza után Schindler egyenlített. Sokat viszont nem kellett várni az újabb gólra, amely újra a hazaiak részéről született meg. A 40. percben egy rossz vendég felszabadítás után Brekalo bombázott Kronholm kapujába. Ennek a gólnak köszönhetően Bruno Labbadia legénysége vonulhatott előnnyel a szünetre.

malli

Malli épp a Wolfsburg harmadik gólját szerzi. (kép: kicker.de)

A második játékrészre a Wolfsburg jött ki jobban. A hazaiak az első félidőhöz hasonlóan többet birtokolták a labdát és nyomás alatt tartották a Kielt. Ennek az 56. percben újfent meglett az eredménye. Origi fordult le két védőről, majd remek labdát adott Mallinak, aki nem hibázott, s ezzel magbiztossá tette csapatának az előnyét. A biztos vezetés tudatában a Wolfsburg visszább vett a tempóból, amelyet természetesen igyekeztek kihasználni a Kiel játékosai. Azonban hiába záporoztak a vendég lehetőségek újabb gól már nem született, így 3:1-es biztos győzelem tudatában várhatja a hétfő esti visszavágót a Wolfsburg.

Vfl Wolfsburg – Holstein Kiel 3-1 (2-1)
Helyszín
: Volkswagen Arena (Wolfsburg, Németország); Vezette: D. Aytekin
Gólszerzők: Origi (13.), Brekalo (40.), Malli (56.) ill. Schindler (40.)

WolfsburgCasteels – Uduokhai, Knoche, Brooks, William – Guilavogui – Malli (Camacho 86.), Arnold – Steffen (Blaszczykowski 81.), Brekalo – Origi (Dimata 90+1.); Vezetőedző: B. Labbadia

KielKronholm – Herrmann, Schmidt, Czichos, van den Bergh – Kinsombi – Schindler, Peitz (Muhling 62.), Drexler, Lewerenz (Seidel 62.) – Ducksch; Vezetőedző: M. Anfang