Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: így alakult a spanyolok 2017/18-as szezonja

A hétvégén lezárult a spanyol bajnokság, azaz a La Liga 2017/18-as kiírása. A bajnoki cím sorsa egész hamar eldőlt, így a ez a szezon egy kicsit kevesebb izgalmat tartogatott számunka, de azért így is van mit összefoglalni.

Barcelona+v+Real+Sociedad+La+Liga+BAVjR490GT_l

A Barcelona magasan verte a mezőnyt (Forrás : zimbio.com)

Senki nem gondolta volna az elején, hogy a Barcelona ennyire hamar elhúz mindenkitől. A katalánok már novemberben akkora előnyre tettek szert, hogy senki nem zavarta őket a tabella élén, egészen a szezon zárásáig. Az utolsó előtti fordulóig úgy tűnt, hogy veretlenül lesznek bajnokok, ám a Levante keresztülhúzta a számításaikat, hiszen 5-4-re kikaptak a valenciai csapat otthonában. A Barcelona végül 28 győzelemmel, 9 döntetlennel, 1 vereséggel, és 93 ponttal zárta 38 fordulós szezont. A legtöbb gólt is ők szerezték a ligában, összesen 99-et, ami 2,9-es gólátlagot jelent. Emellé csak 29-et kaptak, ettől kevesebb pedig csak az Atletico Madrid neve mellett díszeleg. A házi gólkirályuk Lionel Messi lett 34 találattal, aki ezzel a bajnokságban is első lett a góllövőlistán. Őt követi Luis Suarez, 25 góllal, majd  jócskán lemaradva Paulinho 9 találattal. A téli rekordigazolásuk, Philippe Coutinho fél szezon alatt 8 gólt lőtt a katalán mezben. A Barcánál a következő szezonban az egyik legnagyobb változás az lesz, hogy a 22 éve a klubnál játszó Andres Iniesta elhagyja a csapatot. Mellette biztosan több csere is lesz a védősorban, Andre Gomes is szinte biztosan távozik, ám a hírek szerint egyre biztosabb, hogy Antoine Griezmann csatlakozni fog a gárdához.

Atletico-Madrid-Europa-League

A második helyen az Atletico Madrid végzett. Simeone csapata továbbra is fegyelmezett védekezéséről volt híres, hiszen a legkevesebb gólt kapták a ligában, szám szerint 22-t. Ezzel szemben viszont elég keveset lőttek, mindössze 58-at. A szezon elején egy kicsit lemaradtak a sok döntetlenre végződő mérkőzés miatt, a Valencia is előttük volt néhány hétig, azonban januártól szépen belehúztak, és csak a Barcelona tudta őket megállítani. A végjátékuk felemásra sikeredett, de még így is sikerült megtartaniuk a második helyüket. Végül 23 győzelemmel, 10 döntetlennel, 5 vereséggel, és 79 ponttal zárták a szezont. A házi gólkirályuk Griezmann lett 19 találattal, őt pedig Angel Correa követi 8 góllal. A francia támadó sorsa kérdéses, hiszen egyre biztosabb, hogy a Barcelona leigazolja. Honfitársa, Kevin Gameiro is szinte biztosan elhagyja a klubot, mivel Diego Costa januári érkezése után kiszorult a csapatból. Egy legendától az Atleticónál is búcsút kell, hogy mondjanak, hiszen saját nevelésű játékosuk,  Fernando Torres is távozik a szezon végével a klubtól.

Képtalálat a következőre: „real madrid la liga”

Nagyon nehezen indult a szezonjuk, de végül sikerült összehozni a harmadik helyet a Real Madridnak. Cristiano Ronaldo az első négy találkozót eltiltással kezdte a bajnokságban, és hiába tért vissza, a játékba nagyon nehezen tudott belelendülni, ez pedig meglátszott a támadásaik eredményén is. Mellette Karim Benzema továbbra is csak árnyéka volt önmagának, Gareth Bale pedig hónapokig sérüléssel bajlódott. Ősszel volt olyan hét, amikor a hetedik helyen várták a következő fordulót. A tavaszi időszakra azonban már feljavultak, és sikerült végül elérniük a harmadik helyet a tabellán, de a másodikért is harcban voltak. A támadójátékuk, köszönhetően főleg Cristiano Ronaldo formaidőzítésének, is talpra állt, ám a védelmükben továbbra is gondok voltak. A Real Madrid 94 gólt szerzett, és 44-et kapott, ami azt jelenti, hogy támadásban a Barcelonához közelítettek, míg védekezésben a középcsapatok szintjét hozták. Végül 22 győzelemmel, 10 döntetlennel, 6 vereséggel, és 76 ponttal zárták az idényt. A házi gólkirályuk Cristiano Ronaldo lett 26 találattal, amit mindössze 27 meccs alatt ért el. Érdekesség, hogy a portugál neve mellett januárig csak 4 találat szerepelt. Őt Gareth Bale követi 16 góllal, ami nem is rossz teljesítmény, hogy hónapokig sérült volt, majd a szezon végére nagyon kevés lehetőséghez jutott. A királyiaknál egyedül a walesi játékos távozását veszik biztosra a lapok, és egy új támadó érkezését.

w_900x700_11221420valencia-levante41

A szezon meglepetéscsapata minden bizonnyal a Valencia volt, hiszen az elmúlt évek gyenge szereplései után a negyedik helyen végeztek a bajnokságban. Már a szezon elején remek formában játszottak, ők voltak az egyetlenek, akik közel tudtak maradni egy darabig a Barcelonához, de aztán félidőnél náluk is jött a hullámvölgy, majd a végére már nem tudtak teljes mértékben felpörögni, pedig a harmadik hely is meglehetett volna nekik akár. Végül 22 győzelemmel, 7 döntetlennel, 9 vereséggel és 73 ponttal zárták a szezont. A házi gólkirály Rodrigo lett 16 találattal, aki ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte, hogy ott legyen a spanyol világbajnoki keretben. Őt a nyáron végre leszerződtetett Zaza követi 13 góllal. Az olasz csatár az elején Messit szorongatta, ám a szezon második felére kevesebb lehetőséget kapott Marcelinótól. A Valencia szinte biztosan megveszi az Intertől jelenleg még csak kölcsönben lévő Kondogbiát, aki az egyik legjobb játékosuk volt az idényben. A Valencia így kiharcolta az automatikus Bajnokok Ligája indulást a tabella első három helyezettjével együtt. 

w_900x700_30230258lfp-malaga_28

Az ötödik helyen a Villarreal végzett, ám megszenvedett a pozícióért, hiszen ehhez egy jó hajrát kellett produkálniuk, ami többé-kevésbé össze is jött nekik. A “Sárga tengeralattjáró” ezzel automatikus Európa-liga induló lett. A hatodik helyet a Betis szerezte meg, ami hatalmas teljesítmény a sevillai csapattól. Ők is automatikusan El-indulók, ahol legutóbb a 2013/14-es szezonban szerepeltek. A Sevilla borzalmas szezonon van túl, és épphogy csak meg tudták csípni az El-selejtezőt érő hetedik helyet. Három edzőt is elfogyasztottak az idény alatt, végül Joaquin Caparros tudta a legtöbbet kihozni a gárdából, hiszen az utolsó öt meccsen, amik már az ő irányítása alatt zajlottak, a lehetséges 12 pontból 10-et szereztek meg, így nem kell lemaradniuk az európai szereplésről.

Az újonc Getafe remekül szerepelt az első idényében az spanyol élvonalban, hiszen a nyolcadik helyen végeztek, és meg volt az esélyük arra is, hogy az Európa-ligában szerepeljenek a következő szezontól. Mögötte az elmúlt két idényben is már remekül teljesítő Eibar áll a kilencedik helyen, akik most is több nagy csapatnak nehezítették meg a dolgát. A másik újonc Girona is szépen teljesített, hiszen még épp belefért az első tízbe. A tizenegyedik helyen végzett a másik katalán gárda, az Espanyol, akik a végére szépen feljavultak, hiszen a szezon elején nehezen tudtak elmozdulni a kiesőzóna közvetlen közeléből. A Real Sociedad a tizenkettedik helyével nagy csalódás volt, ám a baszkok nem igazán találták a formájukat az idényben. Ugyanez igaz a Celta Vigóra is, hiszen nagyon hullámzó volt a teljesítményük, az egyik alkalommal nagy arányú győzelmet tudtak aratni akár egy nagyobb csapat ellen is, a következő mérkőzésen viszont kikaptak a kiesőjelölttől, így csak a tizenharmadik helyet tudták megszerezni. Sokat küzdött érte, de végül sikerült bennmaradni az Alavesnek, és végül a tizennegyedik helyen végeztek. A harmadik újonc Levante kevésbé teljesített jól a szezonban, csak a tizenötödik pozíciót tudták megszerezni, ám a Real Madridot és a Barcelonát is meg tudták viccelni, a katalánokat olyannyira, hogy ők vették el a veretlen bajnokságukat. A bajnoki idény talán legnagyobb csalódása azonban az Athletic Bilbao volt, akik mindössze a tizenhatodik helyen végeztek, ezzel pedig a legrosszabb szezonjukon vannak túl. A baszkok mindössze 10 mérkőzést tudtak megnyerni, és még a kiesés is opció volt egy ideig a számukra. A tizenhetedik Leganes is okozott egy-két meglepetést, de leginkább csak a kiesés elől menekültek a szezon nagy részében.

Az első kieső a tizennyolcadik helyen a Deportivo La Coruna volt.  Nekik volt a legtöbb esélyük arra, hogy esetleg bennmaradjanak, ám nem jött össze nekik az áttörés, így négy év után visszacsúsztak a másodosztályba. Csak két ponton múlt, hogy a Las Palmas ne utolsóként fejezze be a szezont, ám a tizenkilencedik hely sem vigasztalhatja őket. A feljutásuk utáni két évben még sikerült a középmezőny végén maradniuk, idén viszont nagyon rosszul játszottak, aminek a kiesés lett az eredménye. Náluk csak a Malagának volt rosszabb szezonja, akik utolsóként estek ki az első osztályból. Mindössze 5 mérkőzést tudtak megnyerni, és 5 alkalommal döntetleneztek, amelyekkel csak 20 pontot tudtak összeszedni. Az andalúziai csapat így 10 szezon után int búcsút a spanyol élvonalnak.

Az eddigi egyetlen biztos feljutó a Huesca csapata, akik történetük során először jutottak be a La Ligába.

 A 2017/18-as szezon végleges tabellája: 

Screenshot_1

 

 A 2017/18-as szezon végleges góllövőlistája: 

Screenshot_2