Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Atlético: “Kértem hogy engedjenek el, de …”

Az Atlético Madrid kiválósága, Filipe Luis elmondta bizony volt valóságalapjuk azon híresztelések, melyek a nyári távozásáról szóltak.

(Kép: as.com)

“Meg volt a lehetőségem arra, hogy csatlakozzak a PSG-hez. Kértem az Atléticót, hogy engedjenek el, valahogy úgy, ahogy azt Gabi esetében is tették. A klubnál viszont úgy látták, a két szituáció különböző, már csak azért is, mert nem egyforma idő volt hátra a szerződésünkből.” – Idézi a “matracosok” keretéhez előbb 2010 és 2014 között, majd 2015 óta tartozó balhátvédet a beIN Sports.

“Sok hazugságot írtak ezzel kapcsolatban. Például azt, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy eligazoljak. Ezek nagyon fájtak nekem, hiszen úgy éreztem, próbálják rombolni azt a képet, ami kialakult rólam a klubbon belül. Három héttel ezelőtt kértem az Atlético vezetőit, hogy találkozzunk, és beszéljünk a helyzetről. Ott már eldőlt, hogy nem fognak elengedni, én pedig azóta tiszteletben tartottam a döntésüket.” – Öntött tiszta vizet a pohárba a 33 esztendős játékos.

Filipe Luis szerződése 2019 nyaráig szól az Atléticónál – A brazil télen, vagy legkésőbb fél év múlva újra megkísérelheti a klubváltást.