Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetek Ligája: könnyed győzelemmel kezdtek a belgák – videóval

A világbajnoki bronzérmes belga labdarúgó-válogatott is megkezdte szereplését a Nemzetek Ligájában, melynek immár 2. fordulóját bonyolították le. A belgák ellenfele idegenben Izland volt, amely most olyan nagy pofont nem kapott, mint Svájctól, de így is vereséget szenvedett.

Lukaku kétszer is bevette az izlandiak kapuját (forrás: twitter.com/UEFAEURO)

Második mérkőzését játszotta ma este a Nemzetek Ligájában Izland, míg az északi országba vendégségbe érkező világbajnoki bronzérmes Belgium először szerepelt a sorozatban. A két válogatott az A-divízió 2. csoportjában kapott besorolást, ám az izlandiak óriási pofonba szaladtak bele Svájc ellen az első meccsükön, ugyanis 6-0-ra kaptak ki, és ma sem ők voltak a favoritok.

Ám esélyek ide vagy oda, kis híján Izland szerzett vezetést a mérkőzés 14. percében, ám Gilfy Sigurdsson lövésébe belelépett egy védő. Ezt követően viszont nagy esélyt kaptak a belgák arra, hogy előnybe kerüljenek, ugyanis a 28. minutumban tizenegyeshez jutott a vendég válogatott! A labda mögé Hazard állt, a Chelsea támadója pedig értékesítette is a válogatottja számára megítélt büntetőt (0-1)! Kevéssel ezután már kettő volt közte, hiszen Kompany szöglet utáni fejesét a kapus még ugyan védte, de a kipattanót Lukaku pofozta be a 31. percben (0-2)! Az első félidőben a belgák nagyon domináltak, és megnyugtató, kétgólos előnnyel mehettek az öltözőbe.

A folytatásban sem kellett volna sokat várni igazán arra, hogy újabb gól szülessen, de Meunier a 63. percben csak a kapufát találta el! A 70. percben azért villantak az izlandiak is, ám Gilfy Sigurdsson lövését védte Courtois. Összességében elképesztő fölényben játszottak a belgák, akiknek eddigre már 15(!) lövésük volt. Ennek újabb foganatja is lett a 81. percben, amikor is Mertens passzát Lukaku váltotta gólra, aki ezzel duplázott, és végérvényesen eldöntötte a meccset (0-3)! Végül tehát Belgium örülhetett, jól kezdett a Nemzetek Ligájában a világbajnoki bronzérmes, míg Izland mindkét mérkőzését elveszítette.

UEFA Nemzetek Ligája • A-divízió, 2. csoport • 2. forduló
Izland – Belgium • 0-3 (0-2)
Helyszín: Laugardalsvöllur, Reykjavík. Vezetette: Sergei Karasev (orosz)
Gólszerzők: – , ill. Hazard (29. – büntetőből), Lukaku (31., 81.)
Sárga lapok: Saevarsson (55.), ill.
Kiállítás:

Izland: Halldorsson – Saevarsson, Ragnar Sigurdsson, Ingason, Magnusson – Sigurjonsson, Bjarnason, Hallfredsson (Traustason, 84.), Skulason (Palsson, 80.) – Gilfy Sigurdsson – Bodvarsson (Sigthorsson, 71.). Szövetségi kapitány: Erik Hamren

Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Verthongen – Meunier, Tielemans (Dembele, 80.), Witsel, Carrasco (Chadli, 70.) – Mertens, Lukaku, Hazard (Thorgan Hazard, 88.). Szövetségi kapitány: Roberto Martinez

Az A-divízió 2. csoportjában jelenlegi állása

VIDEÓ HAMAROSAN!