Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az egészségmegőrző érték felismerése

A vasárnapi Footgolf Országos Bajnokság 10., utolsó fordulóját a SYNLAB Magyarország támogatja. Lévai Richárd, a vállalat ügyvezetője a magyarfootgolf.hu-nak nyilatkozott arról, miként került kapcsolatba ő és a cég a sportággal, valamint mi a titka a versenyeken való jó szereplésnek.

– Mit kell tudnia a SYNLAB-ról, mivel foglalkozik, Magyarországon mióta van jelen?
– A SYNLAB Magyarország és Európa legnagyobb labordiagnosztikai és magán-egészségügyi szolgáltatója egyben. A SYNLAB Group negyven országban van jelen, húszezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele meghaladja a kétmilliárd eurót, évente több, mint ötszázmillió vizsgálatot végez. Magyarországon 2010 óta vagyunk jelen, országos vérvételi és laboratóriumi hálózattal rendelkezünk, közel kilencszáz kollégánk van, laborszolgáltatásaink beutaló és előjegyzés nélkül is bármikor igénybe vehetők.

– Mikor és hogyan találkozott a footgolffal?
– Korábbi munkahelyemmel a General Electric-kel voltunk egyszer szinte véletlenül 6-7 évvel ezelőtt Kisorosziban egy csapatépítőn, ahol ezt a sportot is ki lehetett próbálni. Már akkor is nagyon tetszett, de amikor évekkel később egyszer olvastam egy cikket a sportról, abból lett az igazi szerelem.

– Mi tetszett meg benne, hogy rendszeresen is játsszon?
– Gyerekkorom óta kispályán fociztam, szóval a foci iránti szerelem régóta megvolt. Az a pár óra, amit kint töltünk a golfpályán, tökéletesen kikapcsol. Megpróbálom elengedni a külvilágot és csak a játékra koncentrálni. Ez néha jobban, néha kevésbé sikerül, de nagyon élvezem minden pillanatát. A fiaim is imádják, szóval velük is egyre többet footgolfozunk. A 12 éves Dávid tavaly második lett a juniorok között, idén sajnos sérülés miatt kihagyta a szezont. Sámuel, a kisebbik 9 évesen minden alkalommal megkérdezi tőlem, hogy ő mikor indulhat már a junior bajnokságban. Szóval nagyon úgy néz ki, ez családi sporttá növi ki magát nálunk.

Lévai Richárd, a vállalat ügyvezetője

– Mi az eddigi legnagyobb sikere?
– Volt már rá példa, például az idei Footgolf Média Kupán, amikor az a bizonyos “teljesen kikapcsolom a napi dolgokat” című állapot összejött és megnyertem a versenyt volt válogatott labdarúgók előtt. Az idei FOB (Footgolf Országos Bajnokság − a szerk.) egyik fordulóján például rúgtam hole in one-t is, azaz kezdésből egyből a lyukba találtam. Megmondom őszintén, akkor érzem jól magam, ha minden egyes játék után úgy érzem, kihoztam önmagamból a legtöbbet. Személyesen ezek mind jóleső dolgok.

– A sportág és a Synlab is egymásra talált, az idei FOB utolsó, október 7-i versenyének a cég a névadója.
– Ha a footgoolfot mint sportot nézem, remélem picit a SYNLAB hozzá tud járulni ahhoz, hogy a jövőben egyre több fiatal válassza ezt a sportágat. Ha a nagy tömegbázist elérjük, az lesz a legnagyobb eredmény, amire mindannyian nagyon büszkék leszünk. Külön szeretnék köszönetet mondani Gelencsér Gábornak, a magyar szövetség elnökének, akinek áldozatos munkája nélkül ma nem fejlődhetne ilyen gyorsan ez a remek sport. Igazi családot formált, amihez tiszta szívemből gratulálok és köszönjük neki.

– Hogyan támogatja a Synlab a magyarországi bajnoki fordulókat vagy egyáltalán a footgolfot?
– A SYNLAB számára rendkívül fontos a prevenció, az egészségmegőrzés, az utánpótlásnevelés, ezért is támogatjuk a sportot, másrészről a sportdiagnosztikában betöltött szerepünk indokolja a támogatást. A footgolfot, mint sportágat támogatjuk, de különböző versenyeket, mint idén a Junior Kupát, a Média Kupát vagy a hétvégi országos bajnoki fordulót is kiemelten kezeljük. A győztesek számára értékes szűrőcsomagokat és egyéb ajándékokat ajánlunk fel.