Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

60 millióért igazolna védőt a MU – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, José Mourinho a napokban a helyszínen tekintette meg a Montenegró-Szerbia mérkőzést a Nemzetek Ligájában, ahol a Lazio középpályása, Sergej Milinkovic-Savic mellett mást is alaposan megfigyelt a Manchester United számára, és le is adta a “bevásárló listát” a vezetőség felé.

(Fotó: 90min.com)

Az olasz La Nazione értesülései szerint a portugál menedzser személyes kérésére a Manchester United hajlandó arra, hogy 60 millió eurót fizessen a Fiorentina hátvédjéért, Nikola Milenkovicért.

A 21 esztendős szerb védőt tavaly nyáron a Violák 5 millió euróért cserébe szerezték meg a Partizan Beograd csapatától, és már a tavalyi évad második felében a csapat alapemberévé tudott válni a nagyszerű tavaszi menetelés alkalmával. Az aktuális szezonban az első nyolc meccs mindegyikét végig játszotta a Serie A-ban.

Milenkovicsot még 2002-ig köti szerződés a Fiorentinához, nem sürgetik tehát az eladását, de bizonyára ha a United tényleg kész kicsengetni a fenti összeget érte, akkor komolyan fontolóra vehetik az értékesítését, miközben a Transfermarkt 25 millió euróra becsli az aktuális piaci értékét.