Angliában az elmúlt nyári átigazolási időszak egyik legemlékezetesebb klubváltása kétségkívül az volt, hogy Jack Wilshere elhagyta az általa 17 éven át szolgált Arsenalt, és egy másik londoni csapathoz, a West Ham Unitedhez szerződött ettől az idénytől.
(Fotó: Evening Standard)
A 26 éves középpályás számára nem kezdődött túl szerencsésen az új kaland, hiszen a WHU csapnivalóan indította a szezont, most már valamelyest javítva legalább nem kieső helyen áll, ő maga pedig szeptemberben bokasérülést szenvedett, és még mindig csak a visszatérésre készül.
„Ha Arsene Wenger maradt volna továbbra is a csapatnál, akkor bizonyára én is maradtam volna. Nagyon sokat köszönhetek neki, nagy hatással volt rám a pályafutásom során. Nagyon bízott bennem, kölcsönösen tiszteltük egymást, nála lettem csapatkapitány, nagyon szerettem vele együtt dolgozni. Sajnos, azonban nem maradt a csapatnál, új éra kezdődött, én pedig úgy éreztem, hogy nekem is váltanom kell, így végül a távozás mellett határoztam el magam.”
– jelentette ki Wilshere a minap egy interjúban.
Wilshere 9 éves korától az „Ágyúsok” alkalmazásában nevelkedett, 2008-ban mutatkozott be az első csapatban, mely színeiben a 2010-2011-es szezontól volt meghatározó játékos egészen múlt nyári távozásáig, leszámítva a Bolton és a Bournemouth csapatainál eltöltött egy-egy kölcsön időszakát. Wengerrel közösen egy FA Kupát és egy Community Shieldet nyertek, valamint Ligakupa-döntőt játszottak.
(Fotó: Telegraph)