Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ennyiért lehet megvenni Neymart! – sajtóhír

Az elmúlt hetekben feltűnően nagy volt a csend Neymar esetleges spanyolországi visszatérési kísérletét illetően, azonban az egyik spanyol lap a minap egy fontos tudnivalót tudott meg a brazil klasszis jövőjével kapcsolatban…

Az AS riportja szerint Neymar szerződésében 2020-ban életbe léphet egy olyan záradék, mely szerint a 160 millió eurót kell érte fizetnie a potenciális vásárló klubnak a Paris Saint-Germain részére.

A 26 éves brazil sztár 2017 nyarán négy esztendő után hagyta el az FC Barcelonát, miután a párizsi sztárcsapat kifizette az akkori megállapodásában rögzített, 222 millió eurós kivásárlási árat. Az elmúlt nagyjából másfél szezon alatt 49 mérkőzésen 44 gólt szerzett a PSG színeiben, de sokak szerint a francia bajnokság nem jelent számára megfelelő versenyhelyzetet és a PSG-vel a BL-t sem lehet esélye megnyerni, így visszavágyik Spanyolországba, hogy ismét igazi kihívásokkal találhassa szembe magát.

Az utóbbi időben a Real Madrid és a Barcelona csapatánál – legalábbis a sajtóban – egyaránt felmerült a leigazolásának lehetősége, meglátjuk, hogy 2020-ban esetlegesen melyik spanyol óriásklub lenne hajlandó kifizetni érte ezt az összeget…