Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Vajon szurkolóként egyet lehet érteni Solari legutóbbi nyilatkozatával??

A Villarreal elleni pótolt bajnoki után a Real Madrid szombat este már a Real Sociedad együttesét fogadja a Santiago Bernabéu stadionban. Santiago Solari vezetőedző kissé érdekes gondolatokkal is hangolt a találkozóra.

(Kép: as.com)

Az argentin tréner akarva-akaratlanul, de a következő sorokkal borzolgatta a szurkolók kedélyállapotát: “A célunk nem más, mint előrelépni. Nem volt könnyű az elején, akkor kilencedikek voltunk, most viszont már negyedikek. Elégedettek lehetünk azzal, amit eddig elértünk. Természetesen azért mi számolgatunk a folytatásra nézve!” – Így Solari, akivel ellentétben nem biztos, hogy minden Real-szurkoló elégedettnek vallaná magát,  különösen nem a Villarreal elleni döntetlen után.

A legutóbbi pontvesztésre visszatérve egyébként Solari újfent nem bosszúságról beszélt. “Értékelnünk kell az így megszerzett egy pontokat is. A La Liga a világ egyik legversenyképesebb bajnoksága, ahol minden egyes pont döntő jelentőséggel bírhat. Nem szabad tehát alábecsülni egy döntetlen eredményt sem. Persze szeretnénk minden meccsünket megnyerni, ugyanakkor a bajnoki versenyfutás továbbra is nyílt. A Villarreal elleni egy jó félidő nem volt elég a győzelemhez, reméljük viszont a Sociedad ellen már megszerezzük mindhárom pontot.” – Folytatta gondolatmenetét a Real trénere.

Az argentin tréner ezt követően próbált még inkább rámutatni arra, hogy miért is használta az ‘elégedett’ kifejezést.

“Nálunk több sorozatban kevesen érdekeltek a szezon során. Itt volt a klubvilágbajnokság is decemberben. Nem tudom volt-e csapat, ahol a játékosok ilyen keveset tudtak szabadságra menni. Ezek a futballisták bármekkora klasszisok is, nem gépek. Meg kell tudniuk újulni, fel kell töltődniük. Mondok pár példát. Bale volt, hogy duzzadt bokával játszott, Modric pedig egyik-napról a másikra belázasodott, mégis vállalta a játékot. De ott van Carvajal is, akit volt, hogy csupán a hatalmas szíve vitt előre. Tagadhatatlan, hogy az eredmények érdekében micsoda kompromisszumot vállaltak a játékosaim!”

A Real Madrid este 18:30-kor játszik a Sociedaddal (Tv: Splíer 2).