Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: kikapott a Real Madrid, de így is továbbjutott – videóval

A Real Madrid a Leganes otthonába látogatott a Király-kupa visszavágóján. A királyiak nagy előnnyel érkeztek, és nem is erőltették meg magukat túlságosan. Ezt a Leganes ki is tudta használni, ám az egygólos győzelmük semmire nem volt elég. A Sevilla az Athletic Bilbaót fogadta, és nagyon hasonló helyzetbe kerültek, mint a Real Madrid, viszont ők is ott lesznek a legjobb nyolc csapat között. 

Forrás: laliga.es

Tartalékosan állt fel a Real Madrid a Leganes ellen, ami nem túl nagy meglepetés, hiszen háromgólos előnyt szereztek az első mérkőzésen. Eleinte inkább csak a hazai csapat próbálkozott, aztán a királyiak is belelendültek Isco révén. A 30. percben azonban mégis a Leganes szerezte meg a vezetést, amikor Martin Braithwaite értékesített egy kipattanót. A gól után is jobban játszott a Leganes, ám betalálni már nem tudtak. A végére még Vinicius Junior mutatta meg magát, de veszélyes lövése végül elkerülte a kaput.

A második félidő igazán eseménytelenül telt. A Real Madrid valamennyire feljavult, és főleg Vinicius Junior révén tudtak vezetni néhány támadást, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A Leganes kihasználta a lehetőségeket, ha támadni tudtak, de nem voltak veszélyesek a kapura. A végére azonban már feltámadtak, és csak Navasnak és a szerencsének köszönhette a madridi csapat, hogy nem kaptak még több gólt. A lefújásig végül nem változott az eredmény, a Real Madrid pedig bejutott a legjobb nyolc közé.

Leganes – Real Madrid: 1-0 (1-0) Továbbjutott: Real Madrid (Összesítésben: 3-1)
Helyszín:
Estadio Municipal de Butarque (Leganes) Vezette: Martínez Munuera
Gólszerzők:
Braithwaite (30.) ill.
Sárga lap: 
Recio (73.) ill. Vinicius Junior (82.), Casemiro (90+1.), Ceballos (90+1.)
Kiállítás: 
ill.

https://www.youtube.com/watch?v=Jgyw_CtuWww

A Sevilla jókora előnnyel indult neki a visszavágónak, és ehhez mérten álltak hozzá a mérkőzéshez is. Egy-egy kisebb-nagyobb helyzet mindkét oldalon volt az első játékrészben, ám a befejezések nagyon pontatlanok voltak.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe. A Sevilla volt így is a kezdeményezőbb, a félidő elején az új igazolás, Munir veszélyeztetett, a 64. percben pedig Quincy Promes elől kellett menteni az utolsó pillanatban a védőknek. A 77. percben azonban a Bilbaónak sikerült megszereznie a vezetést Guruzeta gyönyörű fejesével. A Sevilla erre már nem tudott válaszolni, de nem is kellett neki, hiszen így is összejött nekik a továbbjutás.

Sevilla – Athletic Bilbao: 0-1 (0-0) Továbbjutott: Sevilla (Összesítésben: 3-2)
Gólszerzők:
– ill. Guruzeta (77.)
Sárga lap: 
Carrico (89.) ill. Muniain (90+4.)
Kiállítás: 
ill.

https://www.youtube.com/watch?v=5rwH_Phvn7c