La Liga: kiütéses madridi sikerrel indult a forduló – videóval
A spanyol bajnokság (La Liga) 20. fordulója péntek este egy fővárosi és egy baszk csapat összecsapásával vette kezdetét, amely végül a vártnál jóval simább küzdelmet hozott…
Két élmezőny mögött helyet foglaló, szimpatikus kis csapat hírében álló együttes mérkőzésével indult a spanyol pontvadászat aktuális hétvégi fordulója. A meccs előtt négy ponttal ellenfele mögött helyet foglaló Getafe két játékosa két-két góljával magabiztosan múlta felül az ezúttal nem sokat mutató Deportivo Alavés gárdáját.
Jaime Mata és Jorge Molina egyaránt duplával vette ki a részét a kékmezesek fölényes sikeréből, a lenti összefoglaló megtekintését már csak a veterán csatár első, a Getafe második gólja miatt is mindenképpen ajánljuk, hiszen a hatalmas bomba könnyen lehet, hogy a forduló gólja lesz.
A La Liga táblázatán a Getafe a hatodik helyen egyetlen pontra megközelítette az ötödik Alavést, így továbbra is mindkét kis csapat reális eséllyel harcol az európai kupaszereplésért.
Getafe – Deportivo Alavés 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Mata (33., 88. – az első büntetőből), Molina (46., 55.) ill. –
A La Liga hétvégi fordulójában többek közt szombaton 16:15-től Real Madrid – Sevilla, vasárnap 20:45-től Barcelona – Leganés összecsapásokat rendeznek.