Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A MU hamarosan bejelentheti az állandó menedzsert – sajtóhír

A Bajnokok Ligája a nyolc közé jutó és a Premier League-ben immár a dobogóért küzdő Manchester United vezetősége elhatározta magát, és hamarosan bejelenthetik, hogy Ole Gunnar Solskjaer a mostani idény után is irányíthatja a gárdát…

Az ESPN riportja szerint a Manchester United vezetősége még a mostani szezon vége előtt hivatalosan be szeretné jelenteni, hogy a jövőben is Ole Gunnar Solskjaer fogja irányítani az együttest, miután rendkívül elégedettek a megbízott menedzser munkájával és irányával.

A 46 éves norvég szakember gyakorlatilag tetszhalott állapotból rázta fel a “Vörös Ördögöket”, decemberi kinevezése óta a gárda mindössze egyetlen (!) mérkőzést veszített el, ám a Paris Saint-Germain elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén elszenvedett veresége után a visszavágón ott is kiharcolták a továbbjutást, miközben a gárda a bajnokságban is egyre feljebb kúszik, annak ellenére, hogy rendszeresen számtalan alapembere sérült.