Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtező: Marco Rossi értékelte a horvátok elleni sikert

A magyar válogatott fantasztikus győzelmét követően természetesen a sikerkovács szövetségi kapitány, Marco Rossi is megosztotta véleményét a nyilvánossággal…

Az olasz szakembert óriási tapsvihar köszöntette a sajtótájékoztatón, mielőtt bármit is mondott volna, majd elsőként az ellenfelet dicsérte, hogy aztán Marco Rossi a válogatottat és saját helyzetét is értékelje:

“Mindenekelőtt szeretném megköszönni a horvát válogatott tagjainak hozzáállását. Igazi úriemberek voltak, megmutatták, miért igazi bajnokok. A srácainknak is hálával tartozunk, nagy szívvel játszottak, s persze volt egy kis szerencsénk is. Megérdemelten nyertünk, minden játékosunknak köszönjük ezt a teljesítményt. Köszönettel tartozunk a szurkolóknak is természetesen.

Nyolc mérkőzésen vagyunk túl, többféle felállásban játszottunk már. A futballban nem a játékrendszer, hanem a koncepció a fontos, illetve az, hogy a játékosokat miként lehet beilleszteni a filozófiába.”

Ez a győzelem csak akkor ér valamit, ha Azerbajdzsán ellen három pontot szerzünk. Az edzések során a hozzáálláson lehet a legtöbbet változtatni. Ebben kell még rengeteget fejlődnünk. Most az első perctől roppant pozitívak voltunk.”

Ez pályafutásom eddigi legnagyobb győzelme. Számomra nem ugródeszka, hogy a magyar válogatottat irányíthatom. Ez a csúcspont nem túl hatalmas karrieremben. A futball a szurkolókért van, minden tisztelet megilleti őket. Ezek most a siker pillanatai, a drukkerekkel együtt ünnepelek én is. Amint nem akarnak engem itt látni, nem állok az útjukba.”