Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
A West Ham menedzsere az idei szezonban már nem vetné be játékosát, gondolva a következő idényre.
A kalapácsosok nyáron szerződtették Andriy Yarmolenkot, aki októberbe egy szerencsétlen achilles sérülést szenvedett a Tottenham elleni 1-0-ás vereség alkalmával. Már akkor tudni lehetett, hogy hosszú kihagyás vár rá. Az ukrán támadó hamarosan megkapja az engedélyt az orvosoktól, de Manuel Pellegrini mester elmondása szerint az idén már nem fogja bevetni a játékost.
“Yarmolenko nagyon jól dolgozik, nincs fájdalma, fut és rúgja a labdát, de túl korai még ahhoz, hogy visszatérjen mielőtt befejeződik a szezon. Az achilles sérülés az egyik legrosszabb, lassan gyógyul és rengeteget kell dolgoznod, hogy újra fitt legyél. Ebben a szezonban már nem hiszem, hogy fog játszani, óvatosak vagyunk vele kapcsolatban. Ha egy hosszú sérülés után térsz vissza, vigyáznod kell, mert a hirtelen terhelés izomkárosodást okozhat. Nyugodtnak kell lennie és keményen dolgoznia a következő szezon kezdetéig és akkor megmutatja, hogy egy remek játékosról van szó.”
A nyáron a Borussia Dortmundtól 18 millió fontért igazolt játékos mindössze 10 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólig és 1 gólpasszig jutott.
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”