Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Real Betis új vezetőedzője! – hivatalos

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy Joan Francesc Ferrer Sicilia, azaz Rubi veszi át a csapat irányítás a következő szezontól…

Rubi lett a Real Betis új szakvezetője, aki a 2018/2019-es idényben az Espanyol kispadján foglalt helyet. A sevillai alakulat 2022-ig szóló megállapodást kötött a 49 esztendős spanyol szakemberrel.

Rubi vezetőedzői pályafutása folyamán megfordult többek között a Levante, a Sporting Gijón és a Valladolid élén is. Az Espanyol előtt nem igazán kapott egyszerű megbízásokat a spanyol élvonalban, hiszen a Levantét és a Gijónt is a kieséstől kellett volna megmenteni, de egyik csapatot sem sikerült annak idején bent tartani.

Edzői karrierje eddigi legnagyobb sikerét kétségtelenül a Huesca élén érte el, hiszen az együttes vele jutott fel az élvonalba a 2017/2018-as szezon során. Tegyük hozzá, az Espanyolnál sem vallott kudarcot, hiszen a barcelonai gárdát az előkelő 7. helyre vezette, s ennek köszönhetően a csapat indulhat az Európa-liga selejtezőjében.