Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: az első lépés már megvan, győzelemmel kezdte a selejtezőt a Fradi – videóval

A Ferencváros számára is elindult a Bajnokok Ligája 2019/20-as kiírásának selejtezőköre. Az első meccsen a Groupama Arénában fogadták a Ludogorec csapatát, és összejött a hőn áhított győzelem is, viszont az öröm nem lehet felhőtlen, mert a bolgárok megszerezték a nagy előnyt jelentő idegenbeli találatukat. Nehéz mérkőzés vár a Fradira a visszavágón, de legalább nagyobb eséllyel várhatják a találkozót. 

Forrás: nso.hu/TUMBÁSZ HÉDI

Az első perceket uralta a Fradi, és nagyon hamar, már a 6. percben megszerezték a vezetést. Lovrencsics passzolt középre Tokmac NGuen elé, aki a bevetődő Ikoko fejéről a bal alsóba lőtt. A gól után feléledt a Ludogorec, és főleg beadásokkal operáltak, amelyek közül a 24. percben egy olyannyira jól sikerült, hogy Biton ballal kapura tudott lőni, de Dvali az utolsó pillanatban blokkolni tudott. Már nagyon nyomtak a bolgárok, amikor a 31. percben sikerült kiegyenlíteniük. Tchibota  középre tartó lövését Dibusz nagy bravúrral még elérte, de így Jakub Swierczoké lett a kipattanó, aki az ötös bal sarkáról jobbal az üres kapuba lőtt. A szünet előtt még volt egy-két kisebb helyzet, de komoly lehetőség már nem adódott egyik csapat előtt sem.

A második játékrészt is jól kezdte a Fradi, és bátran játszottak, amit a 46. percben Lovrencsics 24 méterről megküldött lövése is bizonyított. Az 59. percben még gólt is szerzett a Ferencváros egy szabadrúgás utáni fejessel, de ezt a játékvezető érvénytelenítette les miatt. A 65. percben azonban már ez sem menthette meg a Ludogorecet a góltól, hiszen a magyar csapat megszerezte a vezetést. Nguen két gyönyörű csel után laposan középre adta a labdát, ahol Olekszandr Zubkov szép mozdulattal az ötösről a kapu közepébe lőtt. A 77. percben közel álltak az újabb egyenlítéshez a bolgárok, amikor Ikoko beadására középen remekül érkezett Marcelinho, aki végül nem sokkal lőtt a léc fölé. A 69. percben már Dibusznak kellett hatalmasat védenie térddel, miután Swierczok három méterről a kapura fejelt. A Fradi nem mert kitámadni, inkább hátul passzolgatott, de a bolgárok így többször labdát tudtak szerezni. Nagyon nyomott az utolsó pecekben a Ludogorec, a magyar csapat meg folyamatos védekezésre kényszerült. Már a hosszabbításon túl, a 95. percben nagyon jó helyről jöhettek szabadrúgással a bolgárok, de a lapos lövést Dibusz fogta, és ezzel véget ért a mérkőzés.

Ferencváros-Ludogorec: 2-1 (1-1)
Helyszín: Groupama Aréna Vezette: Eitan Shmuelevitz (izraeli) Nézőszám: 18115 fő
Gólszerzők: Nguen (6.), Zubkov (65.) ill. Swierczok (31.)
Sárga lap: Sigér (86.) ill. Moti (51.), Goralski (61.)
Kiállítás: – ill. –

Ferencváros: Dibusz, Heister, Dvali, Blazic, Lovrencsics, Kharatin (Sigér, 77.), Ihnatenko, NGuen (Varga, 83.), Skvarka, Zubkov, Priskin (Lanzame, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

Ludogorec: Ivanov, Ikoko, Terziev, Moti, Nedyalkov, Biton (Marcelinho, 66.), Goralski (Badji, 78.), Dyakov, Lukoki (Jorginho, 83.), Tchibota, Swierczok. Vezetőedző: Stoycho Stoev