Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Angol sajtóértesülések szerint a Real Madrid már eldöntötte, hogy ki legyen Zinedine Zidane utódja a klubnál.
Az angol The Mirror információi szerint a Real Madrid továbbra is Mauricio Pochettino megszerzésén gondolkodik. A Real Madrid szezonja nem indult túl jól, ahogy Zinedine Zidane második regnálása sem a klubnál, és emiatt a hírek szerint nagy a nyomás mind a francia szakemberen, mind Florentino Perezen. A lap szerint a vezetőség már közölte is Zidane-nal, hogy mennie kell, hogy ha Pochettino érdeklődést mutat a Real Madrid irányába.
Pochettino 2018-ban egy öt éves szerződést írt alá a Tottenhamnél, és többször is eloszlatta már a kételyeket azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben elhagyná a londoni klubot. A legutóbbi hírek szerint azonban az argentin tréner nincs kibékülve csapata nyári igazolásaival, és emiatt talán könnyebb lenne elcsábítani.
Pochettino neve többször felmerült már a Real Madriddal kapcsolatban, és állítólag Florentino Perez is nagy rajongója az argentinnak. A 47 éves edző korábban az Espanyol és a Southampton csapatát irányította, mielőtt 2014-ben aláírt volna a Tottenhamhez.
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…