Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Valverde üzent a csapatnak!

Hiába állt az élre (a Granada miatt csak időlegesen) az FC Barcelona együttese a LaLigában, a csapaton belüli belső ellentétek nem igazán látszanak simulni. Ernesto Valverde a jelek szerint képtelen igazán elfogadtatni magát a játékosokkal, és a konfliktusok száma csak gyarapodik.

A szurkolók egy része kitart Valverde mellett, mások átkozzák. Egy biztos, hogy amíg a spanyolországi fronton évek óta remekel a Barca, addig Európában méretes tavaszi zakókra kárhoztatott.

2018-ban az AS Roma, míg idén a Liverpool ejtette ki a Bajnokok Ligájából a katalánokat úgy, hogy utóbbiak már bőven nyert helyzetben voltak. A minap Marc-André ter Stegen nyilatkozott egy még mindig a múltat sirató elméletet. A német portás elmondta, hogy szerinte nem taktikai okok vezettek a bukásokhoz, szimplán sport pszichológiai okokról lehet beszélni. Ter Stegen szerint egyszerűen megbénultak, és a társak lábai nem úgy mozogtak, ahogy az tőlük elvárható lett volna.

Valverde nagyon nem örült kapusa elmélkedésének, szerinte az ilyen dolgoknak az öltözőben kell maradnia edző és játékosai között:

„A meccseket sokféleképpen lehet nézni, de ha van valami dolgom, akkor az az, hogy megoldjuk ezeket a problémákat, és ne vigyük ki őket az öltözőből.”

– fakadt ki a sikeredző.

A Barca következő megmérettetése ma este lesz. Lionel Messiék a Valladolidot fogadják, a spanyol bajnokság 11. fordulójában.