Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Valverde megmentőjeként ünnepli Messit!

Rengeteg kritika éri Ernesto Valverde edzői munkáját az FC Barcelona kispadján, pedig a katalán gárda vezeti a LaLiga tabelláját. Persze nehéz nem észrevenni, hogy sokszor csak a szerencsén, vagy a Lionel Messi jelentette plusz tudáson múlik a három pont megszerzése.

Tegnap este a Celta Vigot vert meg a Barca. A kiscsapat a címvédő egyik legnagyobb mumusának számít a mostani mezőnyben, igaz, most válságot élnek és a kiesés ellen harcolnak. Szombaton szokás szerint Messi volt a társak, és főként Valverde mester hőse. Az argentin zseni két szabadrúgásgóllal és értékesített büntetővel ért el mesterhármast.

A lefújás után Valverde is érezte, hogy a harmincnegyedik spanyol bajnoki mesterhármasát ünneplő Messit kell ünnepelnie:

„Leoval bármi lehetséges. Olyan aspektusban dominál, amiben tökéletesen uralkodik. Ennek köszönhető, hogy képtelen hibázni. Messi a gólokon túl is elkötelezett a játék iránt. Észrevesz, hogy amikor a csapat nem elég gördülékeny, akkor az ő felelőssége az, hogy előrelendítse a csapatot. Tökéletesen érzi ezt. Lehetetlen Messitől függetlenül beszélni. Ma az első góljával is feloldotta a játékunkat. Nem volt meg a ritmusunk, ami általában a mi jellemzőnk. Azt akarom mondani, hogy Messi olyan befolyással bír a támadójátékunkra, amelyet nem tagadhatunk le. Megnyugtatott minket a második gólja. A győzelem persze mindenkié.”

– értékelte a győzelmet, a nem éppen közkedvelt vezetőedző.