Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: a védő mindenképpen távozna már januárban – sajtóhír

Az Ágyúsok nélkülözött játékosa megunta a csereszerepet, így a télen elhagyná az együttest a The Sun információi szerint.


Az Arsenal középső védője, Shkodran Mustafi már januárba távozna a csapattól a kevés játéklehetőség miatt. A német hátvédet már az elmúlt szezonban is rengeteg kritika érte, azonban az idei idényre egyre többen kezdték ki, ugyanis gyengének tartják az Ágyúsok szintjéhez. A 27 éves védő előtt ugyan megnyílt a kapu a több játékpercre, hiszen Calum Chambers sérülést szenvedett, ennek következtében előrelépett egyet a sorban Mustafi, aki előtt így még Sokratis és David Luiz a sorban áll, de a rotáció alkalmával több szerephez juthatna.

A német világbajnok bekk 2016 nyarán igazolt az Arsenalba a Valenciából, akkor 41 millió eurót fizettek érte az Ágyúsok. Jelenlegi piaci értéke azonban már csak 15 millió euró körül mozog, de a londoni együttes többet szeretne ettől kapni érte. Mustafi az együttes színeiben 125 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken védő létére 9 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

Brit sajtóértesülések úgy tudják, hogy visszaszeretne térni Németországba, ahol a középhátvédet kereső Frankfurt, és a Wolfsburg látná őt szívesen. Érdekesség, hogy felnőttként még nem lépett pályára szülőföldjén.