Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter visszavásárolná eladott fiatal játékosát – sajtóhír

A “kék-feketék” nyáron túladtak hátvédjükön, amelyet azóta megbántak és most újra a csapat kötelékeiben akarják tudni.


Az Inter 3 millió euróért adta el jobbhátvédjét, Gabriele Zappát a Serie B-ben szereplő Pescarának, amit elhamarkodtak a milánóiak, ugyanis remek teljesítménnyel rukkolt elő a 19 éves játékos, így visszavásárolnák őt, a CalcioMercato értesülései szerint.

Az olasz gigásznak van visszavásárlási opciója a védőre, ami mindösszesen 4 millió euró, tehát nem buknak sokat az üzleten, ellenben sokat fejlődhet játékosuk az egy év alatt, amelyet a Serie B-ben tölt el.

Zappa az Interben nevelkedett, majd 2019 januárjában megvásárolta őt a Pescara, de egy fél évre még az Inter U19-es csapatában szerepelhetett kölcsönben. Az elmúlt nyáron viszont visszakerült a “Delfinekhez”, ahol eleinte stabil kezdő volt és remekül ment neki a játék, azonban most leginkább a padról nézheti végig a mérkőzéseket, de az Internél látnak benne fantáziát, leginkább Antonio Conte mester.

A 19 éves jobbhátvéd 13 mérkőzésen kapott lehetőséget az idei idényben, amelyen védő létére 3 gólt is sikerült szereznie.