Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az AS Roma középpályását szemelte ki az Arsenal – sajtóhír

Az olasz és az angol sajtó egyaránt megerősítette, hogy az Arsenal csapata az elmúlt hetekben játékosmegfigyelőkkel monitorozza az AS Roma középpályását, nyáron pedig lecsapnának rá…

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál jelentése szerint az Arsenal csapatának komoly szándéka, hogy a nyári transzfer időszak során szerződtesse az AS Roma középpályását, az elmúlt hetekben az “Ágyúsok” emberei által több mérkőzésen személyesen is megnézett Bryan Cristantét.

A 24 éves középpályás az AC Milan csapatában nevelkedett, de fiatalon a Benficához került, ám első ízben a legjobbak közt kisebb olasz csapatok színeiben tudott bemutatkozni egy-egy kölcsönben töltött időszak alkalmával. Az állandó játéklehetőséget az Atalanta csapata adta meg számára, amely kölcsön után véglege is szerződtette őt 2018-ban, de később továbbadták őt a fővárosi klub számára.

Cristante jelenleg a második szezonját tapossa a “Farkasok” színeiben, a tavalyi 44 tétmérkőzés után az aktuális futó idényben sérülései következtében eddig 18 találkozón jutott lehetőséghez, de megbízható teljesítménye révén így is felkeltette a londoni gárda szakembereinek érdeklődését.

A technikás középpályás aktuális piaci értéke 25 millió euró a nemzetközi mértékadó Transfermarkt szerint, klubváltása pedig a várakozások szerint legalább ekkora összeg ellenében valósulhat meg.