Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dráma! Az utolsó fordulóban előzve lett bajnok a Boca Juniors!

Ahogyan arról beszámoltunk, ezen a hétvégén rendezték az utolsó fordulót az argentin bajnokság 2019-2020-as kiírásában, és az igazi dráma nem maradt el…

 

A zárófordulót megelőzően a hosszú hetek óta listavezető River Plate egyetlen ponttal előzte meg a félelmeteset hajrázó Boca Juniors gárdáját. Az utolsó körben azonban nagyot fordult a világ, és a múlt hetihez hasonlóan a River ismét csak 1-1-es döntetlent játszott, miközben a Boca sorozatban a hatodik meccsét is megnyerte, zsinórban az ötödiket bekapott gól nélkül, így egy ponttal az ősi rivális elé kerülve, bajnoki címet ünnepelhetett.

A siker kovácsa egyértelműen a 36 esztendős Carlos Tévez volt, aki az utolsó négy fordulóban ötször volt eredményes, és végül 9 találattal zárta az idényt. A rutinos támadó a zárófordulóban egykori példaképe, Diego Maradona csapata, a Gimnasia La Plata ellen ugyancsak győztes találatot szállított.

A Boca ezzel vissza tudott vágni legnagyobb ellenfelének az elmúlt két év Libertadores-kupa-kieséseiért, hiszen a River 2018-ban a döntőben, 2019-ben az elődöntőben vetett véget menetelésüknek. Az “arany-kékek” fennállásuk 34. bajnoki címét szerezték meg, ezzel már csak kettővel vannak elmaradva a rekorder Rivertől.

 

 

Az argentin bajnoki élmezőny végeredménye: 1. Boca Juniors 48 pont (23 meccs), 2. River Plate 47 pont (23 meccs), 3. Argentinos Juniors 39 pont (23 meccs), 4. Vélez Sarsfield 36 pont (22 meccs).

További argentin focival kapcsolatos naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!