Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kirúgták az edzőt a Bayern elleni vereség után – hivatalos

A Bundesligában szereplő Augsburg hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott Martin Schmidt vezetőedzővel. A szakembernek a vasárnapi, Bayern München elleni hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség után kellett távoznia.

Az Augsburg legutóbbi kilenc bajnokiján hét vereséget szenvedett, és visszacsúszott a 14. helyre a tabellán – az osztályozós helyen álló Fortuna Düsseldorf öt pontra van tőle.

„Nem volt könnyű döntés, de az elmúlt kilenc fordulóban megszerzett négy pontot látva úgy éreztük, eljött az ideje az edzőváltásnak. Veszélyben érezzük a bennmaradásunkat, így lépnünk kellett” – idézi az Augsburg közleménye Stefan Reuter ügyvezető igazgatót, aki elmondta: Martin Schmidt vezetőedző mellett segítője, Stefan Sartori is távozik.

Az Augsburg irányítását tavaly áprilisban átvevő Martin Schmidt utódját egyelőre nem nevezték meg. A 90minuten.at hívta fel a figyelmet arra az érdekességre, hogy a Schmidt vezetéknév nem hoz szerencsét az utóbbi időszakban a labdarúgásban: Klaus Schmidtet februárban menesztette az osztrák élvonalbeli Admira Wacker, míg Alexander Schmidtet szintén hétfőn rúgta ki a St. Pölten. A három szakember között nincs rokoni kapcsolat.