Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz rivális és spanyol gigász is vinné a Napoli csatárát – sajtóhír

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy a Napoli csapata gólerős támadója eladását fontolgatja, ennél több pedig nem is kellett az érdeklődőknek…

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja szerint a Napoli nyáron eladásra szánt lengyel gólvadásza, Arkadiusz Milik megszerzése iránt az AC Milan és az Atlético Madrid csapata egyaránt komoly érdeklődést tanúsít.

A 2016-ban az Ajaxtól 32 millió euró ellenében igazolt támadó nápolyi szerepvállalása elég hányattatottan indult, hiszen rövid időn belül két súlyos térdsérülést is elszenvedett, gyakorlatilag az idei az első teljes szezonja, melyben egyébként a 26 éves Milik 22 tétmeccsen 12 találatot szállított.

Mint ismeretes, a nápolyi együttes januárban már szerződtette Andrea Petagnát, az aktuális idényben egy tucat bajnoki találatnál járó csatár ezt a szezont kölcsönben még a SPAL-nál tölti, nyáron csatlakozhat az Azúrkékekhez, és a tervek szerint Andrea Belotti is a kiszemeltek között található.