Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal és a Spurs is érdeklődik a Liverpool játékosa iránt – sajtóhír

A támadó középpályás nem jut elég lehetőséghez, ennek következtében távozna a csapattól, legalábbis brit sajtóinformációk szerint.


Liverpool peremembere, Adam Lallana nyáron távozni szeretne a klubtól, ezért a június 30-án lejáró szerződését nem is hajlandó meghosszabbítani, hiába kereste meg őt a klub többször is ezzel kapcsolatban.

Az Arsenal és a Tottenham pedig ennek következtében ingyen szerezhetné meg a középpályást a következő átigazolási időszakban. Ugyan már 31 éves Lallana, de egy remek futballistáról van szó, és ezzel tisztában vannak az érdeklődő londoni együttesek is.

A 34-szeres angol válogatott játékossal akár már most is megegyezhetnek a klubok, ugyanis a szerződések utolsó fél évében bárki egyezkedhet a játékosokkal anélkül, hogy előtte megkeresnék aktuális csapatát az átigazolásról. Angol sajtóhírek szerint az Arsenal már fel is vette a kapcsolatot a nagy Premier League rutinnal rendelkező középpályással.

Lallana 2014 nyarán csatlakozott a Liverpoolhoz 31 millió euróért, azóta 178 tétmérkőzésen kapott szerepet, amelyeken 22 gólt és 22 gólpasszt jegyzett.