Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb ex-Barca játékos szólt be korábbi klubjának

Ismét odaszúrt egyet a Barcelonának a klub egy korábbi játékosa. Most Malcom kritizált a a katalán együttes rövid edzéseit.

Malcom még 2018-ban, botrányos körülmények között igazolt a Barcelonába a Bordeaux-tól 41 millió euróért. A brazil játékos érkezését már bejelentette az AS Roma, majd másnap a Barcelona is, mivel a katalán klub a megegyezés után új ajánlattal kereste meg a játékost, és ő inkább Spanyolországot választotta.

Malcom és a Barcelona kapcsolata azonban hamar megszakadt, mivel a brazil nem tudta magát beverekedni a kezdőbe, és mindössze egy évvel a leigazolása után túl is adtak rajta. Malcom azóta a Zenitben futballozik, ám rögtön az elején, két mérkőzés után megsérült, és több hónapos kihagyás után csak idén februárban térhetett vissza a pályára.

A középpályás most a Cadena SER spanyol rádiócsatornának adott egy interjút, amelyben a volt csapatánál  tapasztalt edzésmódszereket kritizálta, és ezt is nevezte meg indokként azért, hogy megsérült.

A Zenitnél napi két edzésünk van. Őszintén szólva, itt sokkal többet edzünk, ezért is sérültem meg. A Barcánál 40-50 perces tréningekhez voltam hozzászokva.”

Nem Malcom az egyetlen, aki a Barcelona edzésmódszerét kritizálta, hiszen a spanyol sajtó többször is bírálta a januárban menesztett Valverdét, hogy nem kellőképpen készíti fel a játékosokat, a francia L’Équipe pedig márciusban arról írt cikket, hogy Ousmane Dembélé sérüléseit sem kezeli jól a katalán gárda szakmai stábja.

Malcom mellett egy másik ex-Barca játékos, Carles Perez is beszólt korábbi klubjának, aki az akadémiai játékosokhoz való hozzáállást kritizálta.