Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: kulcsemberével hosszabbított a Ferencváros – HIVATALOS

A magyar bajnoki címvédő és aktuális listavezető Ferencváros gárdája a csütörtöki napon bejelentette, hogy további évekkel hosszabbította meg meghatározó játékosa szerződését…

A Ferencváros csapata hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy meghosszabbította válogatott kapusa, Dibusz Dénes szerződését a klubnál.

A 29 éves hálóőr eddig 184 bajnoki találkozón védte a zöld-fehérek kapuját, 26-szor a Magyar Kupában, 30 alkalommal pedig nemzetközi tétmérkőzésen is az ő feladata volt ellenfelek megállítása a gólszerzésben. Dibusz kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát a Fradival, miután a 2015/16-os és a 2018/19-es szezon csapatának is meghatározó tagja volt. Emellett kivette részét a gárda 2015 és 2017 között megnyert három Magyar Kupa-címéből, valamint két Szuperkupa-győzelméből is.

Az MLSZ elnökségének hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga (NB I) és a Magyar Kupa küzdelmei egyaránt folytatódnak onnan, ahol félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt. A kupasorozat elődöntőjének mérkőzéseit május 23-án és 27-én rendezik meg, a bajnokság 26. fordulójára pedig május 30-án kerülhet sor.