Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal és a Wolves is versenyben a Juve védőjéért

Angliából továbbra is élénk az érdeklődés a Juventus olasz védője iránt, akit többek között az Arsenal is vinne. Nem lesz könnyű megegyezni a torinói klubbal.

Akár már a következő szezontól a Premier League-ben láthatjuk majd Daniele Ruganit, a Juve mellőzött védőjét. A 25 éves olasz játékos már évek óta próbál bekerülni a torinói kezdőbe, de ez sehogy sem sikerül neki – Maurizio Sarri irányítása alatt is csak a padot koptatja. A szerződése 2023-ig szól, de ezt jó eséllyel nem tölti majd ki. Mindenkinek az érdeke, hogy elkerüljön a Juventustól.

A Tuttosport értesülései szerint komoly az érdeklődés iránta Angliából, ahol a Wolves konkrétan ajánlatot is tett érte korábban, ám az kevésnek bizonyult. Sajtóhírek szerint nagyságrendileg 23 millió font körül engedheti majd el a Juve, a kérők között pedig ott van az Arsenal is. Sőt, a helyzetről sokat elárulhat az is, hogy olasz források szerint Rugani a karantén ideje alatt nagy energiákat összpontosított az angoltudása fejlesztésére.