Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: végleg leigazolták a támadót – hivatalos

A Farkasok edzői stábja, és ami a legfontosabb, a klub elnöke is nagyon megvolt elégedve a spanyol csatárral, így végleg megszerezték.


Az AS Roma hivatalosan is bejelentette, hogy a Barcelona játékosának, Carles Péreznek a kölcsönszerződésében szereplő vásárlási opcióját aktiválták, ennek következtében végleg a klub kötelékeibe tartozik a fiatal játékos. Az olasz fővárosi együttes 11 millió eurót fog fizetni a katalánoknak.

A 22 éves támadó 2012-ben került a spanyol gigász akadémiájára az Espanyol együttesétől, ahol az U16-os csapattól egészen a felnőtt gárdáig jutott, azonban úgy gondolta, hogy nem tudja beverekedni magát a kezdőcsapatba, csak kiegészítő játékosként számítanak rá. Éppen ezért fogadta el az AS Roma kölcsönajánlatát januárban, amelyet most végleg aktiváltak a felek, így 2024-ig kötelezte el magát az olasz csapathoz.

Pérez a koronavírus-járvány miatti szezon félbeszakításig minden versenysorozatot figyelembe véve 7 mérkőzésen jutott szóhoz a Farkasok színeiben, ezeken pedig 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.