Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Ezért kulcsjátékos már most Ansu Fati!

Nem véletlen. hogy a Leganés ellen is betaláló 17 esztendős tehetséget edzője és társai is méltatták a találkozót követően. A katalán Sport utána is járt annak, hogy mégis mit jelentettek a Barcának az eddigi Fati-gólok. 

A saját nevelésű tehetség 735 játékperc alatt 5 gólt lőtt a La Ligában, és a labdarúgás statisztikáival foglalkozó OPTA szerint Bojan Krkic után a Barca második legfiatalabb játékosa lett, aki 5 gólt tudott szerezni a katalánok színeiben.

Ami igazán lényeges a csapat szempontjából, az az, hogy Fati góljai 10 pontot hoztak eddig a Barcának a bajnokságban.

Első találatát még az Osasuna ellen szerezte az idény elején, ami egy pontot ért; következőnek betalált a Valencia elleni győzelem alkalmával (itt még egy gólpasszt is jegyzett); Januárban az ő duplájával nyert a Barca 2:0-ra a Levante ellen; majd jött a Leganés elleni mostani meccs, ahol Ivan Rakitic, de még Quique Setién szerint is Fati gólja kulcsfontosságú volt a három pont megszerzését tekintve, hiszen elindította a Barca szekerét a kis csapat ellen.

Mindehhez hozzájön még, hogy december elején Ansu Fati a Bajnokok Ligája történelmének legfiatalabb gólszerzőjeként győztes találatot jegyzett egy Inter elleni találkozón.

Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a Barca semmi pénzért nem akar megválni tőle!