Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: fontos meccset bukott el a Tottenham – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) hétközi, 32. fordulójának csütörtöki kora esti mérkőzésén két, a nemzetközi kupaindulásért harcoló együttes csapat össze egymással…

Az újrakezdés óta eddig még csak gólt sem szerző Sheffield United gárdája jókora meglepetésre 3-1-re legyőzte a Tottenham csapatát azok után, hogy az utolsó két alkalommal egyaránt sima vereséget szenvedett. A bátran kezdő házigazda az első félóra végeztével ragadta magához az előnyt, Basham bejátszását követően a januárban megszerzett norvég Sander Bergen szépen lőtte ki a hosszú sarkot, és szerezte meg pályafutása első PL-találatát. Villámgyorsan jöhetett volna az egyenlítés a Spurs részéről, azonban Kane hiába talált a hálóba, mert előtte Lucas Moura kézzel ért a labdához, melyet a videóbíró ki is szúrt. A második játékrész során még inkább állandósult a Mourinho-csapat mezőnyfölénye, azonban hiába nyomtak, az egyenlítés helyett a félidő derekánál egy tökéletesen kijátszott akció végén a csereként beállt Lys Mousset értékesítette a sakk-matt helyzetet. Az utolsó tíz percen belül a Sheffield Berge jobb oldali elfutását követően a skót Oliver McBurnie közeli találatával dőlt el a három pont sorsa, azért az utolsó szó mégis az Észak-londoniaké lett, hiszen Szon passzából Harry Kane volt eredményes a hajrában.

A két csapattal ezzel helyet cserélt egymással a középmezőnyben, és az újonc Sheffield a hetedik helyről reális eséllyel üldözi az El-szereplést, megelőzve például az Arsenalt és a Tottenhamet.

Sheffield United – Tottenham 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Berge (31.), Mousset (69.), McBurnie (84.), ill. Kane (90.)

 

A 32. forduló eddigi eredményei

Aston Villa-Wolves 0-1
Watford-Southampton 1-3
Crystal Palace-Burnely 0-1
Brighton-Manchester United 0-3
Everton-Leicester City 2-1
Bournemouth-Newcastle United 1-4
Arsenal-Norwich City 4-0
West Ham United-Chelsea 3-2
Sheffield United-Tottenham

A 29. forduló további programja

Csütörtök:
21:00 Manchester City-Liverpool

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)