Site icon Fociclub

Barca: „Messi utál veszíteni!”

FC Barcelona: a legnagyobb húzónevével hosszabbított szerződést a klub! - hivatalos

A korábbi harcostárs, Dani Alvés elmondta, meg kell érteni Lionel Messi bosszúságát az elveszített bajnokság miatt, hiszen a hatszoros aranylabdás klasszist a siker élteti!

„Leo olyan mint én, a természeténél fogva nyerni akar. Nem szeret veszíteni. Amikor a csapat mégis veszít, nem meglepő, hogy bosszús!” – Idézi Dani Alvést a Catalunya Radio.

„Régóta a csapatnál van, már csak ezért is pontosan tudja, hogy mikor mennek jól a dolgok, és mikor kevésbé. Sok-sok évet töltött a Barcánál, így pontosan tudja azt is, hogy mi kell a csapatnak ahhoz, hogy sikeres legyen. Ugyan azt mondja egyébként, amit én is érzek: kevés támogatást kaptak.” – Folytatta Dani Alvés, aki előbb Messiről, majd az idei Barcáról is beszélt.

„Mindig is mondtam, hogy Messi a fő attrakció, aki mellé csak a tökéletes hozzávalókat kell megtalálni. Idén is minden tőle telhetőt megtett a csapatért, de csak rá kell jönnünk, hogy ő is csak ember.” – Így Alvés, aki szerint a Barcával idén a következő a probléma: „Azt hiszem a csapatból hiányzott az az identitás, ami megvolt Ronaldinho idejében, vagy  meg volt a mi időnkben is. Azok a csapatok 90, 100, vagy akár 150 percig is képesek voltak a saját stílusukkal dominálni. A Barca küldtetése, hogy szórakoztassa is az embereket. Az idei Barca viszont valahogy más volt… Meg kellene értenie mindenkinek, hogy mit is akarnak játszani, és akkor már is könnyebb dolguk lenne.”

Exit mobile version