Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: kirúgták a kupagyőztes edzőt – HIVATALOS

Azok után, hogy az MLS tornájáról nyeretlenül kiesett az Atlanta United csapata, azonnali hatállyal szerződést bontott a nagy nevű vezetőedzővel…

Az MLS-ben szereplő Atlanta United csapata már a hétvégén megerősítette, hogy felbontotta Frank de Boer vezetőedző szerződését, miután az együttes mindhárom csoportmérkőzésén elvesztette az idei “MLS is Back” tornán és nem jutott be az egyenes kieséses szakaszban.

Az 50 éves holland szakvezető másfél éves munkássága alatt tavaly megnyerte a US Open Cupot és a Keleti főcsoport döntőjéig jutott az Atlanta gárdájával. Utódjának ideiglenesen a második csapat trénerét, Stephen Glasst nevezték ki.

A játékosként az Ajax és a Barcelona alkalmazásában is emlékezetes időszakot töltő egykori 112-szeres holland válogatott hátvéd menedzseri karrierje eddig nem hozta a várt áttörést. Azok után, hogy amszterdami klubbal 2010 és 2016 között négyszer megnyerte a holland bajnokságot, a Crystal Palace és az Inter kispadjáról is idő előtt távozott.